Részeg sofőr káoszt és bűnözést okozott a Thököly úton: autós baleset után biciklit próbált lopni.

Lopott autóval, a gyanú szerint ittasan okozott cserbenhagyásos baleset miatt vettek őrizetbe egy férfit a fővárosban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton. A baleset után elmenekült a helyszínről, majd egy Thököly úti társasházba rohant, ahol egy biciklit is megpróbált ellopni. A rendőröknek végül nem sokkal később a környéken sikerült elfogniuk.

A történelem legbénább tolvaját elkapták az Etele Plázánál – megnézheted a hihetetlen videót!

Fényes nappal kaptak bicikli lopáson egy tolvajt az Etele Plázánál. Az esetről felvétel is készült, amelyen egy éppen arra járó másik biciklis számon kéri a férfit, mivel látja, hogy a férfi éppen az egyik kerékpárról próbálja levágni a lakatot, ami a bevásárlóközpont melletti tárolóban van letéve. Egy egészen szürreális párbeszéd bontakozik ki közöttük.

Az örvendetes címe lehetne ennek a történetnek: “A békesség és megbocsátás győzelme: a bőnyi kislány megbocsát az elkövetőjének

Már négy hónap telt el azóta, hogy a bőnyi Szent István Általános Iskolában hátba szúrta osztálytársát egy 25 centiméter pengehosszúságú késsel a intézmény hatodikos tanulója. Mint kiderült, az azóta javítóintézetbe küldött támadó halállistát vezetett, amire pirossal írta fel azoknak a neveit, akiket meg akar ölni.

Egy eladó figyelme megmentette a nőt: “Láttam, hogy ki vannak sírva a szemei”

Egy ruhaboltba betérve kért némán segítséget Kaposváron egy nő, aki családon belüli erőszak áldozata lehetett. Jelzését az üzlet eladója azonnal felismerte, és értesítette a rendőrséget, akik pár perc alatt ki is érkeztek a helyszínre. Az áldozat biztonságban van, az elkövető szabadlábon védekezhet. A bolt alkalmazottja most megszólalt az üggyel kapcsolatban.