A pedofil bűnözők kegyetlen megtorlása a börtönben: vizelettel itatták és csótányokkal etették őket

A pálhalmai börtön egyik nyolcfős zárkájában 2021. szeptember 12-én elmondhatatlan dolgokat műveltek az elítéltek egyik zárkatársukkal, akiről nem sokkal korábban megtudták, hogy pedofil bűncselekmény miatt került közéjük. A Telex szerezte meg a vádiratot, amely részletesen számot ad azokról a válogatott megaláztatásokról és bántalmazásról, amit B. Ferenccel, a pedofil bűncselekmény miatt elítélt férfival műveltek zárkatársai.

Lázár János fenyegetéséről szólva: “Simonka György állítása szerint el akarta vágni a torkát

Pusztaottlaka alpolgármestere, Simonka György volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége csütörtök este. A volt kormánypárti képviselő arról beszélt, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter bosszúból indította el az ellene zajló büntetőügyet. Sőt, állítása szerint Lázár azt mondta neki: ha az útjába áll, akkor elvágja a torkát.

Orosz hatóságok: Navalnij halálát nem lehet gyanúsítani

Fél évvel Alekszej Navalnij halálát követően az orosz ellenzéki politikus felesége megkapta az orosz Nyomozó Bizottság férje halálával kapcsolatos jelentését. Az összesen három oldalas dokumentumban az orosz hatóságok arra jutottak, hogy Navalnij börtönben történt halála nem volt bűntetőjogi természetű, emiatt a nem indítanak nyomozást az ellenzéki politikus halálával kapcsolatban. Julija Navalnaja szerint Navalnijt meggyilkolták, és most megpróbálják elrejteni a nyomokat.

A Jóbarátok sztárjának orvosa letartóztatva drogelosztás miatt a színész halálának háttere

Nagy áttörés történt a Matthew Perry halála ügyében folytatott nyomozásban. A friss információk szerint legalább egy orvost letartóztattak a néhai színész halála kapcsán, de rajta kívül többeket is őrizetbe vettek. A hatóságok továbbra is keményen dolgoznak azon, hogy kiderüljön az igazság a tavaly októberben elhunyt színész rejtélyes tragédiájáról.

Méhsokk a városban: Százezer méh inváziója a Bajza utcában – Elképesztő fotók a helyszínről

Rendőrautók lepték el csütörtök reggel az egyik forgalmas kereszteződést a fővárosban, hogy lezárják a Bajza utca egy részét a VI. kerületben. Nagy volt a riadalom, hiszen egy óriási méhkaptárt kellett eltávolítani egy lakóépület harmadik emeletének faláról. A temérdek rovar egy ablak mellé építette az otthonát, ami veszélyeztette az ott lakók és az arra járók életét.

A DK pénzügyi botránya: több mint 40 millió forintot emelt le tőlük a NAV

A Demokratikus Koalíció szerint nem ért véget a párt elleni kormányzati támadás Kiss László óbudai polgármester őrizetbe vételével, a NAV ugyanis több mint 40 millió forintot vont le a párt számlájáról. Úgy látják, hogy a hatalom láthatóan összehangolt, egészpályás letámadást tart a DK-val szemben. Gyurcsány Ferenc erőlködésként írta le a pénzlevonást.

A drogkereskedő nő ismét a hatóságok kezében Szegeden: 63 évesen sem hagyta abba törvényellenes tevékenységét

Egy 63 éves nő pszichoaktív szereket árult Szegeden, és emiatt ugyan egyszer már bíróság elé állították, de ő továbbra sem hagyott fel bűnös tevékenységével. A rendőrök idén is azt az információt kapták, hogy az asszony folytatja a drog terjesztését, végül most szerdán fogták el otthonában. Az idős nő ellen eljárás indult.

A hazaárulásért elítélt orosz-amerikai állampolgár: 12 év börtönre ítélték miután Ukrajnát támogatta

Tizenkét évi börtönbüntetésre ítélte a jekatyerinburgi bíróság csütörtökön Kszenyija Karelina orosz-amerikai kettős állampolgárt, akit hazaárulásban talált bűnösnek, mivel egy Ukrajnát támogató jótékonysági szervezetnek juttatott adományt. A Los Angeles-i illetőségű fürdőalkalmazott a zárt tárgyaláson elismerte az ellene felhozott vádat a bíróság előtt, amely júliusban a Wall Street Journal újságíróját, Evan Greshkovichot kémkedés miatt ítélte el.

Korrupció és botrány Óbudán: 16 gyanúsítottat vizsgálnak az ügyben

Az óbudai korrupciós üggyel összefüggésben kihallgatták szerdán a gyanúsítottak között Kiss László III. kerületi polgármestert, egy önkormányzati vezetőt, valamint a polgármesteri hivatal egy korábbi alkalmazottját. Ők jelenleg őrizetben vannak, és a letartóztatásuk elrendelését indítványozza az ügyészség – közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön.