A szívós végrehajtó: fizetés nélkül vinnék Sándor házát!

Tény, hogy Sztojka Sándornak négymilliós adóssága volt, és az is, hogy ezért elárverezték a házát – ám az ő otthona már most, a vételár átutalása nélkül is a másé! Hogyan fordulhat ez elő? Hát úgy, hogy a végrehajtó annyira igyekezett a vevő nevén látni a házat, hogy meg sem várta a törvényben előírt kifogási határidőt, vagy a fizetést, hanem intézkedett a földhivatalban. Kocsis Imre, a Lelkiismeret ’88 egyesület alelnöke szerint nem egyedi esetről van szó, és éppen ezért a szervezet felvette a kesztyűt a végrehajtói visszaélések ellen is.

Élesedő feszültség és erőszak briteknél – Megdöbbentő fotók a polgárháborús környezetből

Elképesztő végleteket élhetnek meg az északnyugat-angliai Southport lakói az elmúlt napokban. A városban hétfőn egy késelésben meghalt három kislány és legalább tizenegy ember, köztük nyolc gyerek súlyosan megsérült. A 6–11 éves gyerekek egy Taylor Swift-dalokra épülő jóga- és táncórán vettek részt a Liverpool közelében fekvő városban, amikor egy sebészi maszkos támadó késsel rontott a résztvevőkre. Azóta közel 400 embert tartóztattak le Anglia és Észak-Írország egyes részein.

Figyelem: Vigyázzunk a Mol-részvényekkel kapcsolatos csalásokkal, és legyünk óvatosak!

Több pénzbeli adományt kapott idén a Tiszasas Községért Egyesület, ám tagjai apró jelek miatt kételkedtek az utaló jó szándékában. Aztán ki is derült, hogy csalók parkoltatják náluk azt a pénzt, amelyet Mol-részvények „eladásával” szereztek meg gyanútlan emberektől. A pénzhez még nem próbáltak hozzájutni, ezért a rendőrség nem foglalkozott az üggyel addig, amíg lapunk kérdéseit meg nem kapták. A Mol tud a csalókról, és a cég részéről megtették a megfelelő lépéseket.