Az eltűnt otthon: A Kozma családnak nincs hová hazatérnie, pedig kétszer adták el ugyanazt a házat

Csak egy üres betonalap a Kozma házaspár otthona, holott már harmadik éve kifizettek 19 millió forintot egy 60 négyzetméteres, 3 szobás, könnyűszerkezetes házért. Mindenüket beletették, plusz kölcsönt vettek fel, de az eladó nem szállította le, ahogyan azt a szerződésben vállalta. Mi több, a ház eltűnt, s mint kiderült, a kereskedő egy évvel később eladta másnak. Ennek ellenére a hatóság szerint nem történt csalás. A Blikk birtokába jutott, a nyomozást megszüntető határozat szerint bár a házat a sértett valóban kifizette, annak átadása nem történt meg, így az lopás vagy sikkasztás tárgya sem lehet. Nem bizonyítható kétséget kizáróan a csalási szándék.

Milliárdos csalás az egészségügyben: fiktív dolgozók nyúlták le a pénzt

Fiktív dolgozók és lenyúlt százmilliók… Egy két egészségügyi intézményt érintő, félmilliárd forintot meghaladó kárértékű csalássorozat ügyében több mint ötven gyanúsítottat hallgattak ki a budapesti gazdaságvédelmi nyomozók. Az eljárás során többek között egy jachtot is lefoglaltak. Különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya.

Mesterséges intelligenciával felszerelt kiberbűnözők: Az áldozatok csalása új szintre emelve

A mesterséges intelligencia asszisztensek és eszközök mostanra széles körben elérhetővé váltak, így az átverések még kifinomultabbak lesznek. A legtöbbször a bűnözők pénzt akarnak szerezni, így érthetően az egyre növekvő számú online pénzügyi tranzakciókhoz akarnak hozzáférni, például a hitelesítőadatok megszerzésével. Ezek a csalók leggyakoribb trükkjei.

Figyelemre méltó: új módszer az emberek átverésére került napvilágra

Ismét csalók élnek vissza a BKK nevével a Facebookon. Egy, a Budapest tömegközlekedés nevű Facebook-oldalán felbukkant egy akció, amely szerint a Budapesti Közlekedési Központ alapításának 14. évfordulójának alkalmából 500 darab Budapest-bérletet sorsolnak ki. A poszt alatt hamis profilok írnak arról, hogy megkapták a bérletet, azonban mindebből semmi nem igaz, átverésről van szó.

A börtönben kigondolt csalási ügy elsőfokú ítélete

A Budapesi I. és XII. Kerületi Ügyészség vádirata alapján elítélték első fokon azt a férfit, aki a börtönből szervezett és követett el csalásokat. A férfi a büntetés-végrehajtási intézetbe jogellenesen bevitt mobiltelefonokon hívta fel az időskorú sértetteket. A bíróság a társai bűnösségét is megállapította. Az ügyészség több vádlott esetében súlyosbításért fellebbezett.

Az embereket új módszerrel csapják be

Pofátlan új csalást találtak ki, amellyel könnyedén átverhetők az ártatlan áldozatok, és még a biztonsági rendszerek is. Ha nem figyel elég körültekintően arra, hogy milyen QR-kódot olvas be a telefonjával, hamar kiüríthetik a bankszámláját. Mutatjuk, hogyan tudja elkerülni, hogy áldozattá váljon.

Figyelmeztetés: Álrendőrségi levelek téveszthetik meg az embereket – fontos információ a videóból

Az internetes csalások korában senki nem lehet gyanútlan, már akkor sem, ha látszólag hivatalos szervtől is kap értesítést. “Legyenek körültekintők! Ne adják meg adataikat!” – szólít fel a Rendőrség hivatalos közleménye. Adnak pár támpontot, hogyan ismerhetjük fel, ha csalók környékeznek meg bennünket. Még egy vicceskedő videót is egosztottak, hogy kicsit oldják a feszültséget.

Hogyan védhetjük meg idős szeretteinket a visszaélésektől és csalóktól

Mára már szinte mindennapos, hogy az embereket a legkülönfélébb módokon csalók környékezik meg. SMS, e-mail, Messenger, közösségi média, telefon, akár személyesen is, és sokszor csak a véletlen szerencsén múlik, hogy nem járnak sikerrel. A rutinos internet- és közösségi média használók, valamint azok, akik rendszeresen tájékozódnak, könnyebben felvértezhetik magukat a csalásokkal szemben, azonban van egy réteg, akik fokozottan ki vannak téve az átveréseknek, mégpedig idős szeretteink.

A Blikk leleplezte az MSZP-s csaló személyazonosságát

Csalás miatt elrendelték a körözését a Magyar Szocialista Párt lobbistájának tartott Hazafi Attilának. A férfi többek között befolyással üzérkedés miatt több évet ült börtönben, és jelenleg 300 millió forintot követel a magyar államtól jogellenes fogva tartás miatt. A férfit nem találják, de lapunk elérte: azt mondja, a mostani eljárás sima bosszúhadjárat.