A felejtés árnyéka: interjú a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja tiszteletére
Nyolcvan évvel ezelőtt, példátlan gyorsasággal tűnt el félmilliónál is több magyar zsidó – így emlékezünk rájuk. Interjú.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Nyolcvan évvel ezelőtt, példátlan gyorsasággal tűnt el félmilliónál is több magyar zsidó – így emlékezünk rájuk. Interjú.
Interjút adott a Blikknek a nemzetközileg elismert közgazdász tanár, aki most szavazatokért kampányol, hogy bekerüljön az Európai Parlamentbe. A Jobbik által jelölt Róna Péter azt mondta, nem tud békében meghalni, hogy ne tegyen még egy kísérletet hazája felemelkedéséért.
Már a nyaralást tervezgeti? Ha igen, és a sört is szereti, akkor lehet, érdemes először egy pillantást vetnie Európa sörtérképére, ugyanis kiderül, melyik városban kaphatóak a legolcsóbb és a legdrágább habzó frissítők – nem a boltban, hanem a vendéglátóhelyeken.
Április 20-án délután lenne a vita. Az MKKP szerint Deutsch véleménye nemcsak EP-listavezetőként, hanem kormánypárti bulibáróként is érdekes lenne.
Így látja Zsigmond Barna Pál államtitkár.
A hamis termékek nem csak a gazdaságban, de egészségünkben is kárt tehetnek.
A NAV pénzügyőrei húsvétkor kapcsoltak le egy sofőrt, akinek autója zsúfoltságig volt rakva hamis mosószerekkel.
Mi döntjük el, kit engedünk be az országba.
A mezőny végén a magyarok szövetségi kapitánya.
Különleges látvány fogadta kedd reggel a szentendreieket: hó lepte el a belvárost.
Attól tart, hogy kifogynak az ukrán készletek.
A Škoda Fabia 3 Combi egykor megfizethető és praktikus autó hírében állt. Vajon mennyire öregszik ez a típus és milyen vételnek számít használtan?
Minél előbbi stratégiaváltásra lenne szükség.
Csak a szerencsének köszönhetően nem történt tragédia.
Újabb 403 négyzetkilométernyi terület került az oroszokhoz.
Abortuszt hajtottak végre egy ázsiai nőn, aki csak rutinvizsgálatra érkezett a prágai Bulovka Egyetemi Kórházba. A személyzet összetévesztette őt egy másik nővel.
Egy négy hónapos nőt műtöttek meg véletlenül.
Ismét büszkék lehetünk a nemzeti konyhánkra.
Előre vagy hátra kell most tekerni az órát?
Húsvétkor sem pihennek az ország legerősebb emberei: vasárnap, azaz március 31-én Dunaföldváron, a piactéren rendezik a Nemzetközi Erős Emberek versenyének újabb állomását 14 órától.
Ötvenöt évig volt rabságban több ezer kilométerre a hazájától, mégis magyar maradt Toma András. Története bejárta a világsajtót, mindenkit megrendített. Húsz éve halt meg az utolsó magyar hadifogoly. Utolsó éveit családi körben, szeretetben töltötte.
Az üzemanyag a régió országaiban a legtöbb helyen olcsóbb, mint Magyarországon. A mostani átlagár az idei legmagasabb.
Cristiano Ronaldo visszatért a portugál válogatott kezdőcsapatába, és végigjátszotta a Szlovénia elleni felkészülési találkozót. A sztárcsapat meglepetésre 2-0-ra kikapott, a 39 éves támadó pedig szemmel láthatóan nehezen viselte a vereséget.
Az autók kilométer-számlálójának manipulálása bevett gyakorlat a használt járművek piacán, ami mind a megtévesztett vásárlóknak, mind az adott államnak vagy önkormányzatnak komoly anyagi veszteséget okoz.