A fogdából küldött levelek segítik az óbudai önkormányzat munkáját Kiss László helyettese szerint

Burján Ferenc óbudai alpolgármester szerint a letartóztatásban lévő Kiss László polgármester poltikai fogoly lehet. Bár ők is csak az ügyvédjén keresztül tudnak kommunikálni vele, aki hetente viszi és hozza Kiss leveleit, állítása szerint így is zavartalanul folyik az önkormányzat munkája. Szerinte semmi sem indokolja, hogy időközi választásokat tartsanak,

Czeglédy Gergő lemondott a letartóztatásból – Időközi választás várható Óbudán

Lemondott mandátumáról Czeglédy Gergő, az óbudai 6. egyéni választókerület képviselője, közölte a Kétfarkú Kutya Párt helyi szervezete. A letartóztatásban lévő politikus októberben döntött a lemondás mellett, ami most a következő testületi ülés anyagából derült ki. Mint ismert, Czeglédyt júniusban vették őrizetbe, majd tartóztatták le, százmilliós vesztegetéssel gyanúsítják.

Óbuda alpolgármesterének letartóztatását további időre meghosszabbították

Indítványozták Czeglédy Gergő óbudai alpolgármester letartóztatásának a meghosszabbítását. Egészen decemberig tolták ki a politikus előzetes letartóztatását. Az MSZP-s Czeglédy június óta van őrizetben, miután a nyomozó hatóság százmilliós vesztegetéssel gyanúsítja. Augusztusban a polgármester, Kiss László is letartóztatásba került, és az ő őrizetét a bíróság korábban már meghosszabbította december 16-ig.

Bírósági döntés: Kiss László további börtönstraffal számolhat

A különféle korrupciós bűncselekményekkel meggyanúsított politikus letartóztatását meghosszabbították, így december 16-ig biztosan börtönben marad Kiss László, Óbuda DK-s polgármestere, miután a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék a napokban helybenhagyta az elsőfokú kerületi bíróság korábbi döntését. Kiss augusztus óta van rácsok mögött, a nyomozó hatóság vesztegetéssel gyanúsítja.

Fővárosi korrupciós botrány, Karácsony újabb politikustársai az érintettek között

Szaniszló Sándor baloldali polgármesterről és a XVIII. kerületi ingatlanügyekről is beszélnek azokon a felvételeken, amiket egy titokzatos feljelentő adott át a fővárosi baloldalt érintő bűnügyben a nyomozó hatóságnak. A pestszentlőrinci botrányban a Nemzeti Nyomozó Iroda folytat eljárást, a botrány szálai pedig ellenzéki politikusokig érhetnek el.

Az elszigetelt lakosok és az Óbuda vezetőinek letartóztatása

Kiss Lászlót, a Demokratikus Koalíció óbudai polgármesterét, akit bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítottak meg, csakúgy, mint pár hónappal korábban helyettesét, az alpolgármestert, Czeglédy Gergőt. Mára mindkét óbudai vezető letartóztatásban van, a polgármestert tizennyolcmilliós, helyettesét százmilliós korrupcióval gyanúsítják. A kerület magára maradt a gondokkal, bár amikor még tehettek volna valamit, akkor sem tették meg.