Az egészségügy durva áremelkedés előtt áll: a TAJ-kártya tulajdonosok is érintettek
Jelentős áremelkedések várhatók az egészségügyi szolgáltatásokban, ami a TAJ-kártyát is érinti.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Jelentős áremelkedések várhatók az egészségügyi szolgáltatásokban, ami a TAJ-kártyát is érinti.
Az Országgyűlés 114 igen, 42 nem szavazattal és 8 tartózkodás mellett fogadta el az egyes adótörvények módosításáról szóló törvényt, vagyis a 2025-ös adócsomagot – írta az MTI.
Társadalmi egyeztetésre bocsátott egy rendelettervezetet a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, melyben az igazgatási szolgáltatások díját emelné meg. A hivatalos indoklás szerint ennek célja, hogy a jövő évi költségvetéshez igazodva növeljék a közszolgáltatásokból befolyó bevételeket, valamint átláthatóbbá szeretnék tenni a díjszabásokat. Az emelések az egészségügyi, jogi, oktatási és szabadalmi területeket is érintenék.
Ahogy az várható volt, elkezdték a bankok emelni a lakossági bankszámlákhoz kapcsolódó díjakat, miután december 31-ével lejár a Kormány erre vonatkozó tilalma, és egyelőre nincs szó hosszabbításról. Egy nagyon egyszerű és mindenkinek rendelkezésére álló pénzügyi szolgáltatással azonban ingyenesen utalhatunk pénzt bárhova és bárkinek. Erről lesz szó a továbbiakban.
Megkezdődött a díjemelés a pénzintézeteknél. A lakossági ügyfelek is megkapják a tranzakciós illetékek jelentős növekedését. Az OTP legnagyobb hazai bankként már közzétette a januártól érvényes bankszámladíjait, amikbe beépítette a változást, mivel a díjstop csak 2024 végéig tart.
A streamingóriás ismét drágulással jelentkezik. A Netflix hétfőn értesítette felhasználóit az előfizetési díjak emelkedéséről, amely szeptember 19-től lép életbe. A standard csomag ára 3 490 forintról 3 990 forintra nő, a többi előfizetési opció ára azonban egyelőre nem változik.
A mintegy 60%-os ügyintézési díjnövekedés a hiteligényléssel járó költségeket is megemeli.
Durván megemelte az ingatlanvásárláshoz és lakáshitelekhez szükséges földhivatali ügyintézés díjait a péntek este megjelent rendelet. Az ilyenkor elkerülhetetlen szolgáltatások díja 60 százalékkal nő július végétől – derül ki az ingatlannet összefoglalójából.
Tovább folytadódik a drágulás a bankoknál.
Az elmúlt időszakban már minden nagyobb bank bejelentette, hogy követve a tavalyi inflációt, mennyivel emeli díjait. Az ügyfelek azonban még így sem nyugodhatnak meg, hiszen az év során még a változatlanul hagyott tételeket is bármikor megdrágíthatják a fogyasztói árak 2023-as emelkedése miatt. Az Azénpénzem.hu beszámolója szerint erre az MBH részéről már akad is példa.
Összegeztük a legnagyobb hazai bankokat érintő díjváltozásokat.
Figyelmeztetést kaptak a bankok az MNB-től: elég volt az apró betűs díjemelésekből!
Vezetői körlevélben utasította a bankokat az MNB, hogy amikor árat emelnek, világosan magyarázzák el az ügyfeleknek, miért döntöttek így, és lehetőleg színes betűkkel vagy háttérrel kiemelve jelöljék a kondíciós listákban – írja a Bank360.hu.
A legtöbb banknál emelkedő banki díjakkal kell számolnunk áprilistól – mutatjuk a részleteket.
A Raiffeisen Bank a bankszámlavezetéshez és bankkártyákhoz kapcsolódó díjakat – a kedvezményes ajánlatokon kívül – 17,6 százalékkal emeli április 1-jével, a lakossági számlacsomagok többsége azonban továbbra is nulla forintos számlavezetési díjjal vehető igénybe – közölte a bank csütörtökön az MTI-vel.
Márciusban, évfordulótól függetlenül válthatunk, ha jobb ajánlatot találunk
Mutatjuk, minek és mekkora mértékben fog változni az ára.
A cég szerint jelentősen csökkennek az ügyfelek terhei azzal, hogy „csak” ennyi emelést és „csak” márciustól kell fizetni. Emelhetnének ugyanis 22 százalékot is, amennyi az infláció volt a KSH szerint idén.