„Nébih lecsapott a piaci jogsértésre: ismeretlen eredetű árut semmisítettek meg”
Több száz tétel esetében kellett drasztikus módszerhez nyúlniuk.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Több száz tétel esetében kellett drasztikus módszerhez nyúlniuk.
Sokat spórolhatsz, ha jó helyre dobod a szemetet.
Nem csak a turistáknak kell az átverések miatt aggódniuk.
Emiatt növekedett tovább a leggazdagabb magyarok vagyona.
Az ilyen típusú utazásokhoz már előzetes bejelentés és regisztráció szükséges.
Vajon érdemes várni egy kicsit a reggeli kávéval, vagy így is ugyanúgy hat, mintha felkelés után inná az ember?
Ez a ráktípus meglepően gyakran alakul ki a fiatalabbak szervezetében.
Egyre nagyobb gondot okoznak már Magyarországon is.
Egyes képeket és szövegeket is fenyegetésként értelmez a Facebook.
Az ügyfelek kártyájáról sikertelen tranzakciójuk ellenére is levonták a pénzt.
Mutatjuk a részleteket.
Olyan döntést fogadtak el az Európai Parlamentben (EP), ami sokkal egyszerűbbé teszi majd számunkra a vásárlást, és a hamisítást is visszaszoríthatja.
Tavaly óta 40 ezer forint készpénzt is felvehetünk vásárlás közben a pénztárakban, erre mostantól még több lehetőségünk van, ráadásul ingyen.
Az átverős csomagok kapcsán minden címzett élhet egy fontos joggal.
Semmilyen szűrő nem tudja megakadályozni, hogy a gáz az utastérbe jusson.
A gmailes levelek törléséhez is folyamodhat a Google: pár egyszerű lépésben tehetsz ez ellen.
A benzin és a gázolaj ára is csökken pénteken, de később hatalmas drágulás jöhet.
Jogtalanul követelt dokumentum miatt viszik őket bíróságra.
Pedig a diagnosztizált megbetegedések száma csökken.
Ez a fizetés bárki számára vonzó lenne.
Ezen a héten jön egy kis lehűlés, de az még csak a kezdet: jövő hétre lesz igazán dermesztően hideg.
Sok vármegyében nem túl rózsás a helyzet, országos szinten pedig évek óta először emelkedett újra a bűnesetek száma.
Érdemes még ma megtankolni a gépjárműveket, mivel szerdától ismét emelkednek az árak.
Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, hogy vajon mennyire ismered ezeket a jellegzetes húsételeket.
Érdemes felkészülni arra, ami ránk vár.
Jön a lehűlés, brutálisan berobban napokon belül.
Ez az időjárási jelenség jelentős többletköltséget jelent az autósoknak.
Mutatjuk, milyen szolgáltatásokat érint a leállás.
Sokkal többen vehetnék igénybe a táppénzt, ha tisztában lennének a szabályozással. Ebben segítünk.
Ha ilyen élelmiszereket vennél, mélyen a zsebedbe kell nyúlnod.