Sokkoló részletek a tragikus egri diáklány ügyében: az életét ezért dobta el

Szívszorító bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője. A politikus elgondolkodtató és egyben megdöbbentő posztja szerint egy egész osztálynyi gyerek lesz öngyilkos évente hazánkban. Nemrég egy szegedi iskolában akasztotta fel magát egy kisdiák, a Facebook-bejegyzésből pedig most az derült ki, hogy egy egri iskolás végzett magával két héttel ezelőtt.

Uniós forrásveszteség fenyeget Magyarországot: Dobrev Klára aggasztónak tartja a kormány passzivitását

Az Európai Bizottság (EB) továbbra is blokkolja a Magyarországnak járó támogatások kifizetését, év végéig 400 milliárd forint fagyhat be. Mindez amiatt van, hogy a magyar kormány nem teljesítette teljeskörüen a kifizetés feltételéül szabott “szupermérföldköveket” – hívta fel a figyelmet Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője, hivatkozva az EB költségvetési biztosától kapott levélre. “A Bizottság által állított eddigi minden feltételt teljesítettünk” – reagált az állításra a Bóka János miniszter vezette EU-ügyi minisztérium.

Magabiztos megjelenés: Szijjártó Péter a szentpétervári gázfórumon

„Ha tetszik, ha nem, a realitás az, hogy hazánk biztonságos és kedvező áron történő földgázellátása nem lehetséges az Oroszországgal való együttműködés nélkül” – ezt írta ki közösségi oldalára Szijjártó Péter. Ebből nem nehéz kitalálni, hogy a külgazdasági és külügyminiszter az oroszországi Szentpéterváron járt, a Nemzetközi Gázfórumon. Szijjártó szerint egyesek azt akarják, hogy Magyarország, a magyar gazdaság és a magyar családok energiabiztonsága veszélybe kerüljön.

Magyar szárnyal, de Orbán uralkodik a világhálón – A politikai küzdelem új terepen

A politikai küzdelem közkedvelt helyszíne lett a közösségi médiatér, s Orbán Vikor, Magyarország miniszterelnöke hosszú idő óta vezet, győzelemre áll az internetes hadszíntéren. A hazánkban legnépszerűbb felületen, a Facebookon (a lakosság 83 százaléka folyamatosan használja és a középkorúak között a legkedveltebb) 1,2 millió követővel büszkélkedhet, míg legnagyobb hazai ellenlábasa, Magyar Péter 367 ezres táborral rendelkezik. Tegyük hozzá, a TISZA Párt elnöke az esztendő elején, februárban került csak középpontba.

Az események váratlan fordulata: Dobrev Klára mentelmi jogának felfüggesztését kérte a bíróság

A Demokratikus Koalíció (DK) politikusa és európai parlamenti képviselője mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság. Pölöskei Gáborné Áder Annamária feljelentésének ügyében történt mindez. Azért indított a volt államfő, Áder János testvére büntetőeljárást Dobrev Klára ellen, mivel a politikus bűnösnek nevezte őt a pedofilbotrányban.

Gyurcsány Ferenc újra felveti az összefogás lehetőségét, Magyar Péter ügyében: „Meg kell nézni, hogy kik tudnak kivel együttműködni”

Gyurcsány Ferenc a Spirit FM-en futó Harcosok Klubja című műsorban értékelte újfent az elmúlt hónapok politikai történéseit. A Demokratikus Koalíció választási vereségéről, Magyar Péterről és az MSZP-vel való kapcsolatukról is beszélt a politikus. Elmondása szerint az ellenzék egy része mára már elfáradt az elmúlt évek status quójában.

Lendvai Ildikó, a DK-s képviselő: “Ne avatkozzon be más pártok belügyeibe

Lendvai Ildikó, az MSZP egykori elnöke az elmúlt napokban többször is nyilatkozott arról, hogy a baloldali összefogás kudarca után Gyurcsány Ferencnek „le kellene vonnia a tanulságokat”. Lendvai ezen véleménye mellett azonban hangsúlyozta, hogy továbbra sem vitatta el Gyurcsány Ferenc tehetségét. Lendvai Ildikó megszólalásaira Gréczy Zsolt, a DK parlamenti képviselője a Népszava hasábjain reagált: szerinte nem Gyurcsány, hanem éppen Lendvai Ildikó ideje járt le.

Az összeomlás küszöbén? Gyurcsány helyzete bizonytalan a DK-ban

Egyre fogy a levegő Gyurcsány Ferenc körül. A Demokratikus Koalíció csúfos bukása az önkormányzati és az európai parlamenti választásokon elégedetlenséget szült, s immáron a párt elnöke is célkeresztbe került. Sokan a korábbi miniszterelnök nyakába varrják, hogy a Magyar Szocialista Párttal és a Párbeszéddel kötött együttműködés mindössze két mandátumot szerzett az EP-ben, kettővel kevesebbet, mint 2019-ben egyedül.