Az ex-First Lady, Melania Trump bevallotta véleményét meztelen fotózásairól
Melania Trump büszke a meztelen fotóira.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Melania Trump büszke a meztelen fotóira.
Egy Trump elleni, állítólagos merényletről szereztek tudomást a biztonsági erők a ma este sorra kerülő Long Island-i republikánus kampánygyűlés előtt. Valóban egy gyanús esethez vonult ki a rendőrség, de a sajtóban megszellőztetett robbanóeszköznek nem találták nyomát – reagált később a helyi rendőrség.
Donald Trump szerint a demokraták gyűlöletkampánya a felelős.
Szövetségi bíróság elé állították hétfőn azt a férfit, aki vasárnap Donald Trump ellen merényletet kísérelt meg a volt elnök golfpályájáján. A támadás gyanúsítottját Ryan Wesley Routh-ot illegális fegyvertartással vádoltak meg. A támadáról kiderült, hogy már korábban elítélték, így nem lehetett volna nála fegyver.
Fanatikus Ukrajna-párti merénylő akarta megölni Trumpot
Orbán Viktor kormányfő is megszólalt az egykori amerikai elnököt és jelenlegi republikánus elnökjelöltet, Donald Trumpot ért vasárnapi fegyveres incidensre reagálva. A magyar miniszterelnök aggodalmát fejezte ki és jelezte: imádkozik barátja életéért.
Az utolsó pillanatban hiúsították meg a merényletet.
Újabb részleteket derültek ki a vasárnapi lövöldözésről. Az FBI jelentése szerint ismét Donald Trump ellen kíséreltek meg merényletet. A szövetségiek újabb részleteket osztottak meg az elkövetővel kapcsolatban, akit már korábban elfogtak, valamint a lövöldözésben használt fegyverről is.
Lövések dördültek vasárnap Donald Trump érdekeltségében lévő West Palm Beach-i Trump International Golf Clubnál, ahol a politikus éppen golfozott. A pályát azonnal lezárták. A titkosszolgálat őrizetbe vett egy férit és egy fegyvert is lefogalt.
Donald Trump egyszer és mindenkorra világossá tette mindenkinek, hogy egyáltalán nem szereti Taylor Swiftet, akivel valószínűleg sosem lesznek már barátok. A republikánus amerikai elnökjelölt ugyanis saját közösségi platformján, a Truth Socialon egy egészen egyszerű, mégis lényegre törő bejegyzést osztott meg a népszerű énekesnő kapcsán.
Nem áll az igazságszolgáltatás elé.
Látványos folyamat indult meg az amerikai bankoknál. Mivel Kamala Harris megadóztatná a felsőosztályt, így a politikusnő növekvő esélyeinek láttán, egyre többen kezdték el “kimenekíteni” a pénzüket az intézményekből, és még időben átruházni a ingatlanukat fiatalabb generációkra. Mutatjuk, hogy mi áll a folyamat hátterében.
Ferenc pápa egy sajtótájékoztatón Kamala Harris abortuszról vallott álláspontját merénylethez hasonlította, valamint elítélte Trumpot a bevándorlási tervei miatt. A katolikus egyház fejét megkérdezték arról is, hogy mit tanácsol az amerikai választópolgároknak, kire szavazzanak az elnökválasztáson. Ferenc pápa szerint a kisebbik rosszat kell választaniuk.
A Who’s Talking to Chris Wallace? című műsorban adott interjút a 81 éves, Oscar-díjas színész, Robert de Niro. Többek között arról is megkérdezték, hogy szerinte Donald Trump visszaadná-e az elnöki széket, ha győzni tudna az idei választásokon. Továbbá azt is elárulta, hogy a republikánusok elnökjelöltjét egy gengszternek látja.
Donald Trump kizárta annak a lehetőségét, hogy részt vegyen még egy elnökjelölti vitán demokrata riválisa, Kamala Harris ellen – írja a BBC. Trump egy, a Truth Social-ön közzétett bejegyzésében írta, hogy a keddi vitát „egyértelműen” ő nyerte, és szerinte Harris azért akar visszavágót, mert a vesztesek mindig akarnak még egy esélyt.
Donald Trump az elnökjelölti vitán tényként állította, hogy a bevándorlók kutyákat és macskákat esznek. Kijelentése széleskörű felháborodást váltott ki. A teória a springfieldi lakóktól érkezik, és még egy sokkoló videó is előkerült egy macskát elfogyasztó nőről.
Ahogy korábban a Blikk is megírta, az ABC News elnökválasztási vitája után Taylor Swift az Instagram-oldalán foglalt állást Kamala Harris mellett, Donald Trumppal szemben. Nem sokkal később Donald Trump reagált a szupersztár állásfoglalására, és kijelentette, hogy ő sem rajong az énekesnőért.
Összecsapott a tévékamerák előtt a demokraták új és a republikánusok régi elnökjelöltje. A Blikknek nyilatkozó Amerika-szakértő szerint a Magyarország kormányfőjét, Orbán Viktort is érintő vitát egyértelműen Kamala Harris nyerte, de ebből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a Donald Trumppal szembeni csatáról. A Blikk arra kereste a választ: milyen változást hoz a világban, vagy milyen hatással lesz hazánkra egyik vagy másik politikus sikere?
Többek között az ABBA-nál, Celine Dionnál és Beyoncé-nál is kütötte a biztosítékot, hogy Donald Trump amerikai elnökjelölt a 2024-es kampánya során felhasználta a dalait, és ha így megy tovább, a választás napján jogdíjmentes gumizenére vonulhat be az republikánus jelölt.
Taylor Swift egy friss Instagram-posztban fejezte ki támogatását a demokrata jelölt, Kamala Harris felé az elnökválasztás kapcsán. Mint írta, azért szavaz Harrisre, mert ő azokért az ügyekért harcol, amelyekben Swift is hisz. Az Instagram-poszt után nem sok idő kellett ahhoz, hogy az énekesnőből kampányeszköz legyen.
Amerika nehéz helyzetéért a jelenlegi vezetést hibáztatta.
A világhírű énekesnő, Taylor Swift nyíltan kiállt a demokrata jelölt, Kamala Harris mellett az elnökválasztáson. Az énekes egy friss Instagram-bejegyzésben fejezte ki támogatását. Állítása szerint azért szavaz Harrisre, mert ő azokért a jogokért és ügyekért harcol, amikben Swift hisz. Továbbá Tim Walz munkásságát is dicsérte.
Befutott a Trump-film első előzetese, amelyet még a választások előtt bemutatnak Amerikában. A The Apprentice a fiatal Donald Trump felemelkedését követi nyomon mentora, Roy Cohn irányítása alatt. A film októberben érkezik az amerikai moziba.
Fogalmazza meg a pontos feltételeket.
Volodimir Zelenszkij jelenleg Olaszországban tartózkodik, ahol bemutatja a tervét az Egyesült Államok vezetőinek arra vonatkozóan, hogyan tudna Ukrajna győzedelmeskedni az oroszok elleni háborúban. Részletek még nem derültek ki a tervet illetően, de valószínűleg erős mértékben támaszkodna a nyugati fegyverekre. Zelenszkij elárulta, a német illetve az olasz kormányfővel is megbeszéléseket tart a napokban.
Kamala Harrisnek nem az alelnöki cím a kedvenc megszólítása, cipőket gyűjt, és szenvedélyes szakács is egyben.
Donald Trump létrehozná a hatékonysági bizottságot, amely azt vizsgálná, hogy az amerikai ügynökségek mennyire jól osztják be a költségvetésüket és lefaragná a felesleges kiadásokat. A javaslat Elon Musktól származik, aki alig várja, hogy szolgálhassa Amerikát.
Donald Trump vesztegetési ügyének ítélethirdetését az eddigieknél is tovább tolják. A politikus-üzletember még áprilisban kellett bíróság elé álljon, mert megpróbálta elrejteni különböző üzleti nyilvántartásaiban, hogy 130 ezer dollár hallgatási pénzt fizetett egy pornósztárnak, Stormy Danielsnek 2016-ban, csupán négy nappal az elnöknek választása előtt.
Miközben Donald Trump szénája egyre rosszabbul áll az amerikai elnökválasztáson, a magyar kormányzat úgy tűnik, továbbra is nagy várakozással tekint ezek elé, a kormányközeli média pedig arról ír, hogy a igazából az USA-ban dől el, hogy sikeres lesz-e itthon a gazdaságélénkítés. Hogyan függ össze Trump sikere a miénkkel? Erről kérdeztük a GKI vezérigazgatóját.