Az új generációs immunterápia: mesterséges immunsejtek a rák ellen

A lausanne-i EPFL és a genfi UNIGE egyetemek, illetve a heidelbergi Német Rákkutató Központ rákbiológusai olyan újszerű immunterápiát fejlesztettek ki, amelyhez nem szükséges ismerni a daganat antigén-összetételét. Az új eredmények utat nyithatnak az első klinikai alkalmazások felé, amikor nem számít, hogy miféle rák ellen kell harcolni, mert a terápia mindig hatékony lehet.

Ismerd meg önmagad: A különböző krontotípusok és hatásuk

A kronobiológia a napszaki ritmusunkat figyelembe véve, a konotípusunk szerint csoportosít bennünket. Ennek alapján vannak olyanok, akik korán ébrednek, de viszonylag korán el is fáradnak, mások pedig inkább este aktívabbak, ezért gyakorlatilag az éjszakát nappallá változtatják. A besorolást az határozza meg, hogyan működik a belső óránk és az alvás-ébrenlét ritmusunk – írja a brigitte.de.