A mikrohullámú sütő baktériumok lakóhelye lehet – 750 féle faj lehet jelen a készülékben

Ha egy ideje nem fertőtlenítette a mikrohullámú sütőjét, akkor érdemes lesz ezt megtennie. Egy új tanulmány kimutatta, hogy ezek a konyhai készülékek az eddig felfedezett legellenállóbb mikrobáknak adhatnak otthont. A kutatók 30 mikrohullámú sütőt vizsgáltak meg, és megállapították, hogy közel 750 különböző baktériumfaj otthont ad ezeknek a készülékeknek, köztük olyanok is, amelyeket nem szívesen látnánk az ételben vagy az ujjainkon.

Az élet és az elengedhetetlen küzdelem: Young G őszinte vallomása az injekciókkal való szembenézésről

Rácz Béla, vagyis Young G soha nem rejtette véka alá élete jó és a rossz időszakokat sem, így évek óta tudni lehet, hogy autoimmun betegséggel küzd. A gyulladások pedig nagy kihatással voltak a mindennapjaira. Béci nemrég hírt adott arról, hogy biológiai terápiával, injekciókkal kezelik a betegségét, most pedig örömmel újságolta lapunknak, hogy valóban jobban van.

Felkészültség és megelőzés kulcsfontosságú: Magyarországon két embert is megtámadott a szúnyogok által terjesztett betegség

Neve úgy hangzik, mint valami trópusi betegségé. A nyugat-nílusi láz már itt van Magyarországon, két honfitársunkat már kórházban ápolják. Csak szúnyogok terjesztik, vagy egymást is megfertőzhetjük? Gyógyítható? Megelőzhető? A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ biológusa minden elmond, ami nyugat-nílusi lázról tudható.

Spórolj okosan a gyógyszerekkel! – Hatékony módszerek az olcsóbb beszerzéshez

Mindenki tudja, hogy az agyonreklámozott termékek árában a reklámköltségek is megjelennek, vagyis adott esetben jóval olcsóbban hozzá lehet jutni egy olyan változatukhoz, amit kevesebbszer látunk a tévében, de legalább annyira megfelel a célnak. Egy gyógyszerész szerint egyértelmű, hogy ez az ő szakmájukban is így van, a vásárlók többsége mégis jobban bízik abban, amit sokszor lát a képernyőn.