Fiatal cukorbetegeknél növekvő rákkockázat: Kutatás eredményei

A diabétesz jelentősen megnöveli a daganatok kockázatát, elsősorban a 40-54 évesek körében – derül ki a Semmelweis Egyetem Diabetes Research and Clinical Practice nevű szaklapban publikált friss kutatásából. A több mint hárommillió magyar páciens adatait feldolgozó elemzés szerint a rák előfordulásának kockázata már a cukorbetegség diagnosztizálása előtt emelkedni kezd, majd a rá következő évben tetőzik. A szakemberek ezért a szűrővizsgálatok fontosságát hangsúlyozzák.

Az emberek jóságára építve: Egy milliárdos terápia tette lehetővé Beni életét

Tavaly év végén vették észre a szülők, hogy a négy esztendős Beni még mindig nem tudott ugrani, a társainál ügyetlenebb a mozgása, indokolatlanul sokat jár lábujjhegyen. Nem akarták, hogy a gyerekek kiközösítsék, csúfolják, kerestek egy gyógytornászt, majd egy neurológust, hogy segítsenek a mozgásterápiában. Sokkoló volt a diagnózis: a kisfiú jelenleg gyógyíthatatlan Duchenne-féle izomsorvadásban szenved. Egy génhiba miatt nem termeli a szervezet az izmok fejlődéséhez, épüléséhez szükséges fehérjét, a disztrofint, mi több, alattomos módon felfalja a már meglévő izomsejteket is.