Rácz Géza fogyása után plasztikai műtétekre készül: a lógó mell okozza a legnagyobb problémát – videó

Megállás nélkül evett, szinte képtelen volt járni, aludni is már csak ülve tudott Rácz Géza, akit az ország legkövérebb tinijeként ismert meg az ország. Géza több mint 300 kilójával érdemelte ki ezt a címet, ám mára Schobert Norbi segítségével két felnőtt ember súlyától szabadult meg. Most a kemény küzdelem után plasztikai műtétek sora vár rá.

Covid-oltástól azonnal négyszeresére nőtt a 19 éves nő mellbősége – hihetetlen eset!

Egy kanadai fiatal története sokkolta az orvosi közösséget, miután a Covid-vakcina után a nő mellei drámai növekedésnek indultak. Az eset nemcsak bizarr, de egyedülálló is, hiszen eddig nem tapasztaltak hasonlót a vakcina mellékhatásaként. A 19 éves nő 2022 szeptemberében kapta meg a Pfizer-vakcina első adagját, ami után a melleiben enyhe bizsergést és növekedést észlelt. A második adag után a tünetek súlyosbodtak, hat hónap elteltével pedig már extrém méretű mellekkel küzdött.

Veszélyes járványforrások: a madarak mellett most már a nyulak is kockázatot jelentenek

Egy új jelentés szerint az elmúlt évtizedben ugrásszerűen megnőtt az Egyesült Államokban a tularémiás, más néven nyúlpestises esetek száma. A kórt okozó baktérium számos módon átvihető az emberre, többek között fertőzött kullancsok csípésével, vagy akár a fertőzött nyulakkal és más rágcsálókkal való bőr általi érintkezéssel is. Sőt, még a betegséggel fertőzött állatok fészkei fölött végzett fűnyírások során is meg tudnak fertőződni a kertészek.