Ferenc pápa elítéli Donald Trump terveit: Szégyen lenne

Ferenc pápa szerint szégyen lenne, ha megvalósulnának Donald Trump tervei az illegális bevándorlók Egyesült Államokból történő kitoloncolásáról. Az egyházfő egy olasz televíziós műsornak adott interjút a vatikáni rezidenciájáról, és többek közt az amerikai elnök és annak bevándorláspolitikájáról beszélt. Kijelentette, hogy a problémákat nem így kell megoldani.

A Samsung hasonlóságokat fedezett fel Magyarország, az Egyesült Államok és Németország között

Még nincs itt Amerika és nem is lesz, ahogy a Samsung Galaxy S25 Slim sem, mert a jelek szerint Magyarország nincs ott a szerencsés 39 között, ahol megjelenik a koreai gyártó nagyon várt új mobilja. De kapaszkodjanak meg, az Egyesült Államok, sőt Németország is hiányzik a felsorolásból. Azaz ugyanott tartunk, habár a cégtől nincs hivatalos megerősítés a lista valódiságáról.

Biden empatikus lépése: előzetes kegyelmet ad az elítélt Trump-elleneseknek

Joe Biden leköszönő amerikai elnök mandátumának utolsó óráiban élt rendkívüli jogkörével. Az előzetes kegyelmet azért adta a kiválasztottaknak, mert Donald Trump nyilatkozataiban egy ellenséglistára figyelmeztetett. Ezen pedig azok szerepelnek, akik politikailag keresztbe tettek neki vagy felelősségre akarták vonni a 2020-as választási vereségének megdöntésére tett kísérletéért és a Capitolium megrohamozásában játszott szerepéért.

A Trump-korszak hatása: Furcsa ötletek és pozitív kilátások

Donald Trump újraválasztásától világszerte nagy változásokat várnak, legyen szó bel- vagy külpolitikáról. Mi lesz a háborúkkal? Gyarapodhat az Egyesült Államok területe? Megállítja a migrációt? Újra felhőtlenek lesznek a magyar–amerikai kapcsolatok? Az, hogy mit hoz a jövő, természetesen kérdéses, de lapunk Csizmazia Gáborral, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársával megpróbálta feltérképezni, mi várhat ránk a politikus hétfői beiktatását követően.

A TikTok megkönnyebbült közleménye: “Köszönjük Trump elnök úrnak

Újabb fordulat állt be az USA kontra TikTok ügyben. Miután a vállalat szombaton elvágta a szolgáltatásait az USA-ban, Donald Trump bejelentette, hogy beiktatása után 90 nappal meg fogja hosszabbítani a türelmi időszakot az alkalmazással kapcsolatban. A TikTok hivatalos közleményben reagált az elnök szavaira. Sok millió amerikai lélegezhet fel, visszaáll a szolgáltatás az országban.

Trump oligarchák közötti sikere: az egykori tanácsadója szerint megmurdostotta őket

Steve Bannon, Donald Trump egykori főtanácsadója szerint a techmogulok és milliárdosok jelenléte Trump beiktatásán azt jelzi, hogy az exelnök sikeresen megtörte az amerikai oligarchákat. Bannon, aki korábban a Breitbart vezetőjeként az alt-right mozgalom egyik kulcsfigurája volt, az olasz Corriere della Serának adott interjújában élesen bírálta a techóriásokat.

Az elnök véleménye a TikTok-ról és a holnapi nagy bejelentés

Tegnap elsötétült az egész Egyesült Államok – mármint ami a TikTokot illeti – miután Biden elnök nemzetbiztonsági kockázatnak minősítette a vállalatot. A betiltás tényét így is tüntetések és káosz tarkítja az amerikai közéletben, Donald Trump hétfőn beiktatásra kerülő elnök azonban most új ígéretet tett. Arra sürgeti a cégeket, hogy segítsenek újra feléleszteni a kínai közösségi média behemótot, persze nem pusztán jóindulatból, még mindig üzletet lát a dologban. 90 napos meghosszabbítást lengetett be és egy ígéretet is tett azoknak, akik segítenek neki tervében.