Az örökös tagság elismerése: Bodrogi Gyula a színházi világ rangos intézményének tagja lett

Több tucat díj és elismerés boldog tulajdonosa már Bodrogi Gyula. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező – akire bátran mondhatjuk, hogy a közönség által egyik leginkább szeretett művész Magyarországon – most egy újabbat tehet a listához. A XIV. Magyar Teátrum Nyári Fesztiválon egy frissen alapított díjat kapott: a Szarvasi Vízi Színház örökös tagja lett.

Halált megelőző vészjelzés: Antal Imre ivócimborák között élt utolsó napjain

Mindössze 4 esztendős volt, amikor a sors már megszólaltatott közvetlenül mellette egy aprócska vészcsengőt. Olyan súlyos bélhurut támadta meg a szervezetét, hogy nemcsak itthon, de még külföldön is gyógykezelésre vitték. Az már akkor kiderült a vékonyka legényről, akit Antal Imrének hívtak, hogy aligha lesz belőle díjbirkózó, vagy kemény, kétkezi melós. A finom lelkületű gyereket a szülei orvosnak szánták, ám látva kézügyességét, zongorajátékát, elfogadták, hogy zenei pályára lép. Így aztán a Zeneakadémián tanult. A többi már történelem. Sőt, magyar kultúrtörténelem.

A színészet feladása küszöbén – Kútvölgyi Erzsébet megrázó vallomása

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő már ötven éve a Vígszínház oszlopos tagja, de karrierje mégis egy hajszálon múlott. Kútvölgyi Erzsébet most őszintén mesélte el, hogy az egyik fia miatt évekkel ezelőtt majdnem felhagyott a színészettel. Az eddig még sosem hallott titkok közepette kiderült az is, hogyan mentette meg végül őt gyermeke a művészi pályától való visszavonulástól.

Életútja a vadnyugaton: Nagyorrú Kati, a sokarcú hősnő története

Kit tartottak az 1870-es években a Vadnyugat legismertebb női alakjának?A válasz meglepő: a legenda, Big Nose Kate, azaz Nagyorrú Kati pesti lány volt. Bár abban az időben a lincselés és az akasztás sem volt ritka, becsületes nevén Horony Katalin Mária minden volt, csak akasztott ember nem: apácaként, prostituáltként, pisztolyos hősként, banditacsapat tagjaként, szerencsejátékosként és postarablóként is ismerték. Aki aztán magányosan, egy idősotthonban halt meg, de a legendája ma is él, Arizonában található síremléké a Vadnyugat szerelmeseinek zarándokhelye.