Felemelő pillanatok és csalódások: Az eljegyzés után állt elő a párommal, amit már bánok!
Tönkretette a vőlegény húzása az eljegyzést: a szakítást fontolgatja a menyasszony.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Tönkretette a vőlegény húzása az eljegyzést: a szakítást fontolgatja a menyasszony.
Kárász Róbert és Barbara már nyár óta jegyben járnak.
Paris Jackson és párja, Justin Long Budapesten turistáskodtak, a zenész itt kérte meg szerelme kezét.
Paris Jackson már hosszú hetek óta gyönyörködik a magyar fővárosban, ahonnan boldogan oszt meg fotókat a közösségi oldalán. Itt van vele párja, 5 Seconds of Summer bandatagja, Justin Long is. A férfi különleges meglepetést is tervezett a budapesti utazásuk alatt: ugyanis egy gyönyörű magyar helyszínen tette fel szerelmének a nagy kérdést.
Szarvas Andi mindössze 26 éves, de már az első gyermekét várja az újdonsült férjével, akivel pár héttel ezelőtt mondták ki egymásnak a boldogító igent. A fiatal kismama a felhők felett jár három méterrel, hiszen csupa jó dolog történt vele az elmúlt időszakban. Most újabb esküvői fotókon mutatta meg, milyen csodás volt a menyasszonyi ruhája.
Martin Lawrence és Eddie Murphy nemcsak kollégák és barátok, de lassan egy családdá is válnak.
Hatalmas gyémántgyűrűt villantott Adele a Las Vegas-i koncertjén a Caesar’s Palace-ban. Amikor a 36 éves énekesnő felemelte a kezét az I Drink Wine előadása közben, a szemtanúk szerint „az űrből is látható volt”.
Halastyák Fanni, akinek a kezét a Sztárboxból való kiesése után kérte meg a kedvese, VV Barna, most egy hosszabb posztban beszélt a nem túl rózsás lelkiállapotáról. Hogy mindennek köze van-e ahhoz a szakításához, ami történt, nem tudni. A fiatalok mindenesetre továbbra is hallgatnak.
Egyik rajongója karácsonyi kívánságlistáját uralja a magyar focista neve.
Friss hírek, információk első kézből itthonról és a világból. Hazai és külföldi sztárok titkai, bulvár, sport, életmód, lélekdolgok.
Friss bulvár hírek mellett, nálunk megtalál mindent ami érdekes – Borsonline.hu
Kiderült a sztárpár szakításának oka.
Channing Tatum és Zoe Kravitz közös filmben szerepelnek, de már külön utakon folytatják.
Charles Phillips és Holly Walker első randevújuk utáni este elmentek közösen egy Aldiba, úgy gondolták vicces, hogy ez az egyik hely ahova első találkozásuk után mennek így készítettek egy közös képet, amit megosztottak az Aldi Aisle of Shame Facebook csoportban. 9 hónappal később, bár nem az Aldiban, de Charles eljegyezte kedvesét, amit szintén megosztottak a csoport tagjaival, ekkor kereste fel őket az üzletlánc egy kihagyhatatlan ajánlattal.
Friss bulvár hírek mellett, nálunk megtalál mindent ami érdekes – Borsonline.hu
Sejtelmes fotó került elő március elején a Szlépka Amranddal való szakítása után Halastyák Fanniról és a ValóVilág rosszfiújáról, Fenyvesi Barnáról. Nem sokkal később elárulták, hogy valóban egy párt alkotnak. Még fél éve sem voltak együtt, amikor Barna megkérte Nemazalány kezét, de valami félresiklott köztük: hivatalosan is szakítottak.
Az egykori híradós kudarcként élte meg, hogy Krisztina elköltözött tőle.
Brasch Bence néhány hónapja a közösségi oldalán rántotta le a leplet arról, hogy a Márkus Lucával való szakítása után újból rátalált a szerelem. Ismét egy színésznő oldalán lelte meg a boldogságot, ugyanis a nála 10 évvel fiatalabb Gál Réka Ágota rabolta el a szívét. A szerelmesek kapcsolata olyan komolyra fordult, hogy teljes titokban össze is házasodtak a minap.
Szoboszlai Dominik lánykérését a Tv2 Tények Plusz riportjában vették górcső alá.
Szoboszlai Dominik szerdán jegyezte el barátnőjét, Buzsik Borkát, a Liverpool játékosai pedig nem felejtettek el neki élőben is gratulálni.
Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka eljegyzése szerda este hatalmas örömhírként robbant a közösségi médiában. A szerelmespár, akik egy évvel ezelőtt találtak egymásra, a rózsaszín fényárban úszó Lánchíd előtt készült romantikus fotókkal jelentették be, hogy mérföldkőhöz érkezett a kapcsolatuk. A világhírű magyar labdarúgó bejegyzése alatt nemcsak rajongók, hanem futballsztárok és más hírességek is elárasztották kedves üzeneteikkel a kommentszekciót.
A Blikk elsőként számolt be arról, miszerint Szoboszlai Dominik szerda este az Instagram-oldalán bejelentette, hogy eljegyezte a szerelmét, Buzsik Borkát. Most a sztárfocista barátnője is megszólalt a nagy hír bejelentését követően. Romantikus üzenetben fejezte ki a boldogságát.
A középpályás Budapesten kérte meg Borka kezét.
Nehéz helyzet elé állította a feleségét…
Curtis egy MTVA-s műsorban, a Család-barátban tűnt fel. A rapper az eljegyzéséről mesélt a műsorban.
Brigi és Máté együtt hagyták el Thaiföldet, vagyis A Kísértés szigetét, mert kezdetben barátként, majd több mint barátként tekintettek egymásra. A fiatal lányt megcsalta a vőlegénye, ezért esélyt adott Máténak. Kiderült, most milyen viszonyban vannak.
Megható fotón tett bejelentést Curtis és Judie.
Széki Attila, Curtis és Judie eljegyzésükről, esküvőjük dátumáról, kapcsolatukról árult el titkokat a hot!-nak. Kattints a legfrissebb részletekért!
Weisz Fanni az eljegyzést és a babavárást is sokat mondó képpel jelentette be.
Cinthya Dictator és Molnár Tamás, az Anti Fitness Club egykori frontembere immár több mint hat éve alkotnak egy párt, noha kezdetben nem is gondolták, hogy tartós kapcsolat alakulhat ki közöttük. A sztárpár péntek este már esküvői ruhában jelentek meg közösségi oldalukon: két évvel az eljegyzésük után vélhetőleg összeházasodtak. A boldog pár csodás képeket osztott meg a hollywoodi álomesküvőjükről, Cinthya pedig szívhez szóló üzenettel fejezte ki érzéseit.