A mennyei boldogság ragyogása: az eljegyzés csodaszép színésznővel és a drágakövű gyűrűvel
2023-ban jöttek össze.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
2023-ban jöttek össze.
Fenyvesi Barna az RTL kamerái előtt árulta el, hogy mindössze három napig tartott a jegyességük Halastyák Fannival. Nemazalány ugyanis az első veszekedésük után vissza is akarta adni VV Barnának az eljegyzési gyűrűjét, miután igent mondott. A fiú azonban nem kérte vissza, inkább az előadónál hagyta az ékszert.
Úgy tűnik, nemcsak profi futballkarrierjében, hanem a magánéletben is révbe ér Szoboszlai Dominik. Az angol Liverpool 23 esztendős magyar labdarúgója a hét elején még azzal került címlapokra, hogy duplázott a bosnyákok ellen Nemzetek Ligája-mérkőzésen, góljaival nyertek 2-0-ra a mieink, de nem kellett sokat várni az újabb szenzációra. Dominik saját közösségi oldalán jelentette be szerda este, hogy megkérte szerelme, Buzsik Borka kezét! Aki, mint a posztból kiderül, igent mondott.
Csak úgy sugárzik a boldogságtól Demcsák Zsuzsa, amióta egymásra találtak az új kedvesével. A titokzatos üzletembert eddig még nem mutatta meg a követőinek, most viszont egy romantikus fotót posztolt vele.
Baronits Gábor megadta a módját a lánykérésnek, Oczella Eszter nem hitt a szemének, amikor letérdelt előtte a párja.
Szilágyi Liliána ledobta a textilt, és megmutatta, milyen kecses és izmos lábai vannak.
A leendő anyuka boldogan mutatta meg kikerekedett pocakját is rajongóinak.
Baronits Gábor sok híres nőt szeretett már, de most végre megállapodott
Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter szerelme mesébe illő történet, hiszen derült égből a villámcsapásként érkeztek egymás életébe, majd közel három héttel a megismerkedésük után már a lánykérésen is túl voltak.
Vége a találgatásoknak: Dobos Evelin esküvőre készül.