Az Elefánt A Porcelánboltban: Trump Győzelmének Lehetséges Utóhatásai

Az amerikaiak arra szavaztak, hogy Donald Trump legyen az Egyesült Államok következő elnöke, és amit biztosan mondhatunk, hogy ez nem marad következmények nélkül. Hiába választ el bennünket egy óceán, mi sem térhetünk ki a döntés hatásai elől a teljes mértékben – fizikailag és virtuálisan is – globalizálódott világ miatt. Jobb lesz felkészülni, mert nem egyszerűen a politika változhat meg, hanem az eszközök, amiket használunk, az információs csatornák, amelyeken át a világot látjuk, a betegségek, ahogy túléljük őket vagy beléjük pusztulunk, de még a levegő is, amit beszívunk!

Az egyik legdurvább reakció a Trump győzelmére: “Istenre esküszöm, hogy tönkreteszlek titeket, takarodjatok előlem”

Ugyan az amerikai elnökválasztás hivatalos eredményeire még várni kell legalább a hétvégéig, azt már lehet tudni, hogy jelentős változást nem fognak hozni a jelenlegi álláshoz képest. Borítékolható, hogy Donald J. Trump lesz az Egyesült Államok 47. elnöke, ezzel ő a második elnök, akit egy terminus kihagyása után újra megválasztanak. Mutatjuk, hogyan reagáltak az amerikai hírességek Trump győzelmére. A kép elég vegyes, voltak, akik kiakadtak, de többen a pártját fogták a sárgahajú elnöknek.

Az Elon Musk és Donald Trump kapcsolat: a győzelem mindenki számára gazdasági előnyökkel járhat

A Tesla és a SpaceX vezére, Elon Musk dollármilliókat ölt a republikánus választási kampányába. Az elmúlt két hétben naponta egymillió dollárt adományozott a Trump-tábor petíciójának aláíróinak. A demokratákat támogató milliárdos Mark Cuban korábban azt állította, hogy Kamala Harris nem Trumppal szemben indult a választási kampányban, hanem inkább Musk ellen. Utóbbinak geopolitikai szándékai is vannak, és már kapcsolatban állt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is. De mit vár Musk gazdasági szempontból a választási kampányba való hatalmas befektetésétől? Most erről mutatjuk be a négy legfontosabb pontot.

Feszültség és fenyegetés az Egyesült Államokban – A polgárháború réme fenyeget

Polgárháborútól retteg az Egyesült Államokban élő sztárügyvéd, még konzerveket és fegyvereket is elraktározott a nehéz időkre. Rónai Péter óvva inti a magyarokat, hogy kiutazzanak a tengerentúlra, mert szerinte, ha Donald Trump nyeri az elnökválasztást Kamala Harris ellenében, akkor a demokraták háborút indítanak. Az amerikaiak országszerte zavargásoktól tartanak, sok helyen bedeszkázzák az ablakokat, a kirakatokat, három állam pedig a Nemzeti Gárdát is készenlétbe helyezte.

Putyin fenyegetése: Megnő a feszültség a nyugati hatalmak és Oroszország között

Vladimir Putyin, orosz elnök bejelentette, hogy az orosz védelmi minisztérium vizsgálja a válaszlépések lehetőségeit, arra az esetre, ha a NATO segítséget nyújtana Ukrajnának az Oroszország elleni támadásokban. Az elnök szerint a háború az eddigi legveszélyesebb szakaszába lépett. Kijelentette, hogy Oroszország súlyos eszkalációnak tekintené, ha Ukrajna nyugati rakétákkal csapna le orosz területre.

Robert Downey Jr figyelmeztette Elont: „Tartsd kordában magad!”

Robert Downey Jr. először 2008-ban játszotta el Tony Stark, vagyis Vasember szerepét, akivel hosszú éveken keresztül egybeforrt a neve. A Marvel szuperhősének karaktere részben Musk inspirációjára épült, akinek érdemeit és a technológiai fejlődéshez való hozzájárulását az Oscar-díjas színész is elismeri. Az 59 éves világsztár most mégis vegyes érzelmekkel kommentálta az Elon Musk és Tony Stark közötti gyakori párhuzamokat. Nem rejtette a véka alá azt sem, mit gondol a világ leggazdagabb emberéről.

Elon Musk politikai lottójátéka: börtön vár rá a 1 millió dolláros téttel?

Elon Musktól nem állnak távol a furcsa figyelemfelkeltő akciók, de most egy megkérdőjelezhető tombolával próbál beavatkozni az amerikai választási kampányba, és emiatt nem csak más embertek megütközésével kell szembenéznie, hanem komoly jogi zűrbe is kerülhet. Mark Cuban, egy másik közismert techmilliárdos és befektető szerint már nem is Trump áll szemben Kamala Harrisszel, hanem Musk.

Az űrben zajló satellitkezelő verseny című cikk.

Amikor 2019 májusában – azaz még csak öt éve – a SpaceX felbocsátotta az első aprócska Starlink kommunikációs műholdakat, az egész ötlet eléggé Földtől elrugaszkodottnak tűnt. Azóta azonban az űrverseny komolyan felpörgött. A műholdas internetszolgáltatás pedig azon belül is az egyik legkompetitívebb szegmens lehet azzal, hogy Kína is elkezdett nagyban játszani ezen a területen.

A mesterséges intelligencia hétköznapi életünkben még mindig gyerekcipőben jár

A mai mesterségesintelligencia-modellek egyáltalán nem úgy emlékeznek, gondolkodnak, terveznek és érvelnek, mint az emberi agy. Ezért a szó szoros értelemben nem lehet intelligenciának nevezni azt, ami a mai számítógépek „fejében” van. Yann LeCun, a Meta vezető AI-kutatója szerint azonban egy évtizeden belül elérhető, hogy a gépek emberi módon gondolkodjanak Ehhez azonban egy új, „világmodellnek” nevezett módszert kell követünk.