Végtelenül Méltóságteljes Búcsú: Till Tamás végső nyugalomra helyezése
A 11 évesen eltűnt kisfiú esete az egész országot megrázta.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
A 11 évesen eltűnt kisfiú esete az egész országot megrázta.
Idén immáron harmadik alkalommal gyűlnek össze a nemzet színészei, hogy új tagot válasszanak maguk közé. Ezúttal a július 30-án elhunyt Király Levente helyére keresnek új színművészt.
A hétéves kisfiú gyógyíthatatlan beteg volt, két hete halt meg, ezután állapodtak meg az elvált szülők abban, hogy hamvait két urnában helyezik el. Ezek egyike került volna az apához, a másik az anyához, de az anyai nagymama mindkét urnát megszerezte és azóta megszakítottak minden kapcsolatot a volt férjjel. Az édesapa azóta teljesen összetört, abban bizakodik, hogy valahogyan mégis megkaphatja kisfia hamvait.
Máig képtelen túltenni magát a szörnyű veszteségen és feldolgozni az orosz–ukrán háborúban hősi halált halt, magyar származású férje elvesztését Mária.
A nyírvasvári rém állítása szerint nem tudta, hogy életben volt a felesége, mikor eltemette őt.