Sakkoktató botránya: Használt óvszer küldése a gyerekeknek

A világ egy hónappal ezelőtt szerzett tudomást arról, hogy Andrejs Strebkovs lett nemzetközi mester szexuálisan zaklatta női versenyzőtársait, ami miatt felfüggesztette a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE), most pedig ötéves eltiltással sújtotta. A 43 éves sportoló tíz éven keresztül küldött obszcén, többször használt óvszereket is tartalmazó borítékokat fiatal, sokszor kiskorú női sakkozóknak. Egyikük, Anna Cramling Bellón jelenleg a budapesti sakkolimpián Svédország színei­ben versenyez. A 22 éves lány a Sjakksnakk című podcastben beszélt a történtekről.

Veszélyes autós üldözés Budapesten: száguldozó sofőr síneken menekült a rendőrök elől

A közlekedési szabályokra fittyet hányva, a forgalomból kivont kocsijával menekült a rendőrök elől egy vezetéstől eltiltott autós Budapesten. Az ámokfutásának az vetett véget, hogy valamennyi kereke defektet kapott, amikor a villamossíneken próbált egérutat nyerni. Ekkor sem adta fel, gyalog menekült tovább a temetőn keresztül, végül a közeli vasútállomáson fogták el.