A tisztelet hiánya – A TV2 sztárja csúnyán kidobta feleségét
Drámai adással folytatódott a TV2 párkereső reality-je. A Házasság első látásra szereplője elküldte a partnerét.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Drámai adással folytatódott a TV2 párkereső reality-je. A Házasság első látásra szereplője elküldte a partnerét.
Petra és Andris kapcsolata eddig nem alakult túl fényesen, ám lehet, hogy pont az utolsó héten történik köztük a csoda. Legalábbis erre lehet következtetni a lemezlovas vallomásából, aki a Házasság első látásra műsorán kívül tett nagy bejelentést.
A Házasság első látásra sztárjai igen sok feszültségen mentek keresztül az elmúlt néhány hétben, így érthető ha néha elhangzik egy-egy félresikerült mondat.
Enci ezúttal élő bejelentkezésben fenyegette meg Andrist, hogy kitálal az igazságról.
A tévénézők szerint főleg Enikő tehet arról, hogy a kapcsolatuk Péterrel ilyen fordulatot vett.
Sarkadi Bálint szerint a pároknak nem kell tartaniuk a konfliktusoktól. A Házasság első látásra szakértője a Borsnak nyilatkozott.
Kemény szavak hagyták el Petra száját.
Úgy tűnik, nem csak a párok, de a lányok között is akad feszültség bőven.
Nem várt csavarral folytatódott a TV2 párkereső reality-je! Erre a Házasság első látásra párosai sem számítottak.
A Házasság első látásra nézői napok óta arra várnak, hogy kiderüljön megmenthető-e Enikő és Peti házassága. A két fiatal kapcsolata álomszerűen indult, hiszen hamar közös nevezőre kerültek, de ez mostanra megváltozott.
Enikő és Peti házassága komoly mélypontra jutott a TV2 párkapcsolati reality-jében. Vajon mi lesz a sorsa a Házasság első látásra szereplőinek?
Enikő és Peti kapcsolata az utóbbi időben nem alakul túl fényesen, éppen ezért a feleség most fontos döntést hozott. Elhatározta, hogy férjét randira hívja, hogy a Házasság első látásra ne válás legyen…
Peti féltékeny volt amiatt, hogy felesége egy másik férfi játékossal váltott üzeneteket, de Enikő anyukája szerint lánya 100 százalékban ártatlan.
Bodrogi Gyula családjával csak ritka alkalmakon tud így összegyűlni. Az pláne különleges, hogy fotó készüljön róluk.
Lénárt Évi ismét kártyát vetett. A sztárjósnő ezúttal a Házasság első látásra szereplőinek jövendölt, s az is kiderült, hogy melyik az a páros, akiknek tényleg van esélye a szerelemre.
Lénárt Évi ismét kártyát vetett. A sztárjósnő ezúttal a Házasság első látásra szereplőinek jövendölt, s az is kiderült, hogy melyik az a páros, akiknek tényleg van esélye a sze
A TV2 párkereső reality-je bizony nem csak a boldog percekről szól. Összegyűjtöttük a Házasság első látásra legdrámaibb történéseit!
Egyre több a dráma és a veszekedés a TV2 párkereső reality-jében. A Házasság első látásra szereplői ismét csúnyán összebalhéztak.
Úgy tűnik, túlságosan is mélypontra került Enikő és Peti kapcsolata. Vajon ők lesznek a Házasság első látásra első váló párja?
A Házasság első látásra legutóbbi adásában sem okozott csalódást Enikő és Petra. A két feleség egy kisebb konfliktust követően döntött a közös vacsora mellett, amely végül nem szűkölködött a feszült pillanatokban.
Egyre inkább a könnyeké és a szakításoké a főszerep a TV2 párkereső műsorában. A Házasság első látásra egyik pszichológusa megszólalt a Borsnak!
Egyre nagyobb vitáktól hangos a TV2 műsora.
Nem csak Petra van kiakadva Andrisra, hanem Enikő is… Úgy tűnik, hogy a Házasság első látásra műsorában most inkább a balhéké a főszerep.
Nem sírós fajta, de van, ami neki is sok.
A Házasság első látásra Petije és Enikője igazi mesebeli történetként indította a műsort, ám most a házasságuk romokban hever. A fiatal lány nagyon megbántotta a férjét, amikor kiderült, hogy a műsor másik sztárjával, Andrással üzengetett, sőt, szíve szerint nála töltötte volna az éjszakát.
A Házasság első látásra sztárja, Enikő végre tiszta vizet öntött a pohárba!
Többen is kerek születésnapot ünnepelnek a Bodrogi családban idén. Bodrogi Gyula 90, Voith Ági 80, Bodrogi Enikő pedig 20 éves.
Komoly válságba került a reality szereplőinek kapcsolata. Újabb dráma a Házasság első látásra című műsorban.
Eddig Enikő és Peti volt a Házasság első látásra álompárja, de pár hét együttlét után jött a feketeleves.
Petra és Andris új szerepben tűntek fel. Felbolydultak a viszonyok a Házasság első látásra szereplői közt.