A Varázslatos Mága Zoltán koncertjén Székelyföldön

A diaszpórában élő magyarságot is érintő világkörüli turnéja keretében Székelyföld szívében, Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely legnagyobb befogadóképességű sportcsarnokaiban adott újabb, lélekemelő gálakoncerteket Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész. A két helyszínen több mint ötezer ember ízlelhette meg a Budapest Újévi Koncertek varázsát és a világszínpadok produkcióinak hangulatát és lehetett részese a határokon átívelő nemzeti összefogásnak.

Cannes-ban járt a Blikk! Az első sorból néztük, milyen lett a 10 milliárdból készült Hunyadi-sorozat – fotók a helyszínről

A Hunyadi-sorozat a film-, televíziós és streaming szakma egyik legfontosabb éves seregszemléjén, MIPCOM-on debütált Cannes-ban. Az összesen tíz részes produkció első epizódját mutatták be a szakmai közönségnek a Fesztiválpalotában (Palais des Festivals et des Congrès). A premierre a Blikk is ellátogatott: nemcsak az első részt néztük meg a francia városban, hanem a színészeket is kifaggattuk a legnagyobb kihívásokról a forgatások során.

Az igazi magyar gyökerek: Lugosi Béla öröksége és szerelme a hazája iránt

Szeretne egyszer Magyarországra látogatni és örül, hogy a Madame Tussauds Budapest viaszfigurával emlékezik meg nagyapjáról – nyilatkozta Lynne Lugosi, Lugosi Béla unokája. Lynne-nek komoly szerepe van abban, hogy hamarosan megjelenik a világtörténelem egyik legismertebb magyar emberéről szóló első hivatalos életrajzi könyv. Az unoka mindent megtesz azért, hogy Drakula megformálóját ne feledjék el. Lynne ráadásul azt is felfedte, hogy a filmtörténet egyik leghíresebb magyar sztárja egész életében kötődött Magyarországhoz és Erdélyhez.

Egyenesen az egészség fellegvárából: az erdélyi zakuszka receptje a tökéletes őszköszöntő!

Ha életem végéig egyetlen ételt ehetnék, gondolkodni sem kellene, hogy mi lenne az. A zakuszka ugyanis nem csak elképesztően finom, de szuper egészséges is. Bár származása szerint örmény, hosszú évtizedek alatt az erdélyi konyha alapjává vált a hagymás-paprikás-paradicsomos alapú zöldségkrém. Mindamellett, hogy hagyományos, még alacsony kalóriatartalmú, gluténmentes és vegán is.

Szeptemberi csodák: Erdélyben már havazik – lenyűgöző fotók a téli tájról

Még csak éppen vége lett a nyárnak, több nap is élvezhettük hazánkban a napsütést, azonban Erdélyben már havazásról számoltak be. A meglepő időjárási fordulatról fotókat között a MetFigyelő közösségi oldala. A képeken jól kivehető, hogy nem csak hó szállingózásról van szó, ugyanis látványos hótakaró fedi a környéket a Bilea-tónál.