Tűzvész árasztja el az országot: a hős tűzoltók a pokoli hőssel harcolnak

Országszerte közel tucatnyi helyszínen kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak – derül ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által hétfő délutánig sorban megosztott közleményekből. Baranyában Sásd és Meződ között, a 611-es főút közelében csaknem két hektáron égett le a nádas. A Bács-Kiskun megyei Szank külterületén egy traktor és vontatmánya kapott lángra.

Budapestnek jó esélyei vannak a 2036-os nyári olimpiai játékok megrendezésére

Budapest már része egy olimpiai pályázati folyamatnak azzal, hogy számos sikeres világversenyt rendezett. Ám ahhoz, hogy bejussunk egy belső körbe és megkezdődjenek “jelentkezésünkről” az exkluzív tárgyalások, és hogy 2036-ban Budapest rendezhesse a nyári játékokat, még sok feladat van hátra. Első helyen áll ezek között, hogy őszinte kommunikációval meg kell teremteni a társadalmi támogatottságot – jelentette ki lapunknak Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM a Magyar Sportért Alapítvány elnöke.