A “Mihályfi Luca sejtelmes nyilatkozata Bercihez kapcsolatban felkavarta az indulatokat: „Még állunk közösen a színpadon, az biztos” – videó

Mihályfi Luca és Hegyes Berci csak úgy kicsattannak a boldogságtól, hiszen nemcsak hogy együtt zárták a 2024-es évet, hanem kézen fogva léptek az új évbe is. A fiatal énekesnő és a profi táncos egy hónappal ezelőtt, a Dancing with the Starsban jelentették be, hogy együtt vannak, ezek után pedig már az ünnepeket is egymás társaságában töltötték. A szerelmesek mára össze is költöztek, és azt is elárulták, bizony láthatjuk majd még őket együtt a színpadon.

A rejtélyes hőhullámok globális térképe: Benne vagyunk vagy kimaradunk?

Egy friss tanulmány szerint a globális felmelegedés miatt a világ bizonyos régióiban olyan szélsőséges hőhullámok ismétlődnek, amelyek messze túlmutatnak az eddigi előrejelzéseken. Kutatók feltérképezték azokat a régiókat az összes kontinensen, ahol ezek a példátlan események egyre gyakoribbá váltak. Ezek a hőhullámok már több tízezer halálos áldozatot követeltek, kiterjedt erdőtüzeket okoztak, valamint felforgatták a mezőgazdaság működését.

Magyarországba hozott csodálatos szelídgesztenyék története

A szelídgesztenye télen az egyik legnépszerűbb ropogtatni való, faszénen sült illata betölti az egész utcát. Leletek azt bizonyítják, hogy már ősidők óta az emberek egyik fő tápláléka volt. A rómaiak nagy rajongói voltak, a légionáriusok hosszú útjukra ezt vitték magukkal. Állítólag a magyarok Károly Róbert királynak köszönhetik az itthoni honosítását. Mivel annyira szerették a magas rangú főurak, ezért Nagymarosra egy egész erdőt telepíttetett.