Kitartás és harag: Fekete-Győr Andrást megfosztották képviselői mandátumától

Megszűnt Fekete-Győr András parlamenti megbízatása, miután az Országgyűlésben hétfő délután megszavazták az összeférhetetlenséget. A Momentum volt elnökét egy hónappal ezelőtt ítélte el a bíróság hivatalos személy elleni erőszak miatt. Szerinte ennek a hatalomnak semmi sem szent: válogatás nélkül, bármilyen eszközzel lőnek az ellenfeleikre.

A Parlament egész héten ülésezik: ma döntés Fekete-Győr András összeférhetetlenségéről

A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabokról és kényszermunkásokról emlékezik meg az Országgyűlés hétfőn, eheti ötnapos ülésének első napján. A parlament ma dönthet a momentumos Fekete-Győr András országgyűlési képviselő összeférhetetlenségének kimondásáról, továbbá négyórás időkeretében megvitatja a lakhatási helyzetet. Kilenc előterjesztés – köztük a jövő évi adótörvények – bizottsági jelentéseit és az összegző módosító javaslatait is ma tárgyalják.

Az Óbuda polgármesterének hatalmas elhatározása: kézzel írja Facebook posztjait a rácsok mögül.

Dr. Kiss László Óbuda polgármestere immár hónapok óta előzetes letartóztatásban van és a hírek szerint decemberig bizonyosan ott is marad. A politikus azonban – ha közvetetten is – de megtörte a csendet. Ismét születnek posztok a polgármester Facebook oldalán, amelyeket kézírásos magánlevélben továbbít a kollégáinak, amit ők kiraknak az oldalára.

A parlamenti nagyüzembe lendülés: a mai nap fontos témái

Ma a megszokottnál korábban, nyolc órakor kezdődik a parlamenti munka, ugyanis sok minden kell ma átrágni magukat a köz szolgáinak. Döntenek a háborús vészhelyzet meghosszabbításáról, a polgármesterek fizetéséről, a vagyonkezelők ügyét, a digitális bizonyítványokat és még sok mást. Egyébként a vészhelyzet meghosszabbítása első körben 180 napra lenne érvényes.

Botrány a parlamentben: Fekete-Győr András búcsúbeszéde után a Momentum-frakció kivonult

Hétfő reggel utoljára szólalt fel a parlamentben a Momentum országgyűlési képviselője, Fekete-Győr András. A politikust múlt csütörtökön felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság hivatalos személy elleni erőszak miatt. A bírósági ítélet után azonban bejelentette, hogy nem várja meg, hogy az Országgyűlés a büntetés miatt megfossza a mandátumától, hanem átadja azt a Momentum volt EP-képviselőjének, Cseh Katalinnak.

Fekete-Győr Andrást harmadik alkalommal is elítélték: a legnagyobb botrányai

Ahogy azt a Blikk is megírta, a Fővárosi Ítélőtábla harmadfokon elítélte Fekete-Győr Andrást társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak vádjában. A politikus egy év börtönbüntetést kapott, két évre felfüggesztve, az ítélet jogerős. Az ítélet azt is jelenti, hogy megfosztják a parlamenti mandátumától, amit 2022-ben a Momentum listavezetőjeként szavaztak meg neki.

Cseh Katalin: “Köszönöm a bizalmat” – Megszólalt a Fekete-Győr Andrástól örökölt mandátumról

Csütörtökön jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság Fekete-Győr Andrást, mert 2018-ban füstgyertyával tiltakozott a rabszolgatörvény-ellenes tüntetéseken a hatalom ellen. Fekete-Győr szerint nem visszalépés, hogy átadja a mandátumát Cseh Katalinnak, ő pedig a Momentum pártalapítványának elnöke lesz. A Momentum volt EP-képviselője minden tőle telhetőt meg fogok tenni azért, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a mandátum hátralévő részéből.

Drámai fordulat: Fekete-Győr Andrást jogerősen elítélték

A Fővárosi Ítélőtábla harmadfokon elítélte Fekete-Győr Andrást a csoportosan, társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak vádjában. A Momentum országgyűlési képviselője elleni ítélet már jogerős. Fekete-Győr egy év börtönbüntetést kapott, két év próbaidőre felfüggesztve. A politikust 2023 májusában az elsőfokú bíróság felmentette, majd a másodfokú bíróság elítélte, ezt tette most jogerőssé a harmadfokú bíróság.

A Momentum új elnöke: Tompos Márton

Tisztújító kongresszust tartott a csalódást keltő választási eredmények miatt az ellenzéki párt. A Momentum Mozgalom új elnöke Tompos Márton lett, megelőzve a másik jelöltet, Fekete-Győr Andrást. A Donáth Anna után következő új pártvezető azt ígéri, kevesebb beszéd és több cselekvés fogja jellemezni őket.

A Momentum átszerveződik: Soproni Tamás, Orosz Anna és Hajnal Miklós kiszállnak az elnökségből

Vasárnap tisztújító kongresszust tart a Momentum. A megerősített információk szerint a párt elnökségéből már bizonyosan távozik Soproni Tamás, Orosz Anna és Hajnal Miklós is. A tisztségükért azonban újraindul Bedő Dávid és Cseh Katalin. A kongresszus legfontosabb kérdése, vajon van-e visszaút az EP-választáson 3,70 százalékot elérő formáció számára…