Az igaz szerelem ereje: Egy pillanat, amelyben az egész élet megváltozik
A Házasság első látásra egyik happy enddel végződő történetében Kovács Reni is résztvevő volt, amellyel kapcsolatban most a Borsnak adott interjújában mesélt.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
A Házasság első látásra egyik happy enddel végződő történetében Kovács Reni is résztvevő volt, amellyel kapcsolatban most a Borsnak adott interjújában mesélt.
A szerelem páratlan érzés, az egyik legjobb a világon – legalábbis mindenhol ezt közvetítik – amikor azonban a szerelemben való létezésről van szó, az emberek nem mindig vallják be szívesen a legsötétebb érzéseiket. Sokkal könnyebb a hasunkban lévő pillangókról beszélni, mint például a jövővel kapcsolatos félelmekről, vagy azokról az aggodalmakról, hogy mi romolhat el a párkapcsolatban. Azonban az, hogy nem beszélünk a félelmeinkről, nem jelenti azt, hogy nincsenek is ott.
Akit valamennyire érdekel az önismeret, már biztosan tudja Jung és Eysenck alapján milyen személyiségtípus, ahogy az MBTI-t is biztosan ismeri. Az Enneagram ehhez képest sokkal kevesebbekhez ért el, pedig rendkívül átfogó rendszerével túlmutat a legtöbb ismert személyiségteszten, történelme az ókorig nyúlik vissza.
Megtudtuk, hogy Krausz Gábor mitől félt legjobban a Mikes Annával való külföldi útjuk kapcsán, amely félelme be is igazolódott.
A ValMar énekese szinte minden kérdésre jól tudott válaszolni, így az is kiderült, melyik nő Marics Peti ideálja!
Bogdányi Titanilla, Járai Kíra és Kovácsovics Fruzsina a társkeresést is érintve érdekes témákról beszélgetett.
Tóth Gabi sok évvel ezelőtt szenvedett síbalesetet, ami után kórházi kezelésre is szorult.