Féltékenység és botrány a Bese-ügyben: Döbbenetes részletek a háttérben

Sajtóinformációk szerint nem feltétlenül kellettek titkosszolgálati eszközök, vagy a megtisztulásra vágyó egyház nyomozása a Bese Gergő, kormányközeli sztárpap magánéletéről szóló információk összegyűjtéséhez, sokkal inkább úgy tűnik, valójában szerelmi féltékenység vezetett az országos botrányhoz. Továbbá az is kiderült, a Besét ismerő források szerint már önmagában az is csodával ért fel, hogy csak most pattant ki az ügy. Besének a szerelmi életéről és a partnerével való kapcsolatáról különböző verziók ismertek.

Az erőszak rémtette: borzalmas történet egy magyar férfi brutális támadásáról

Először a húsklopfolóval ment neki, majd miután letört az eszköz feje, késsel próbálkozott, de a szukrálástól annak is letört a pengéje, és elővett egy harmadik kést is. A nőt hajánál fogva vonszolta be a hálószobába, aki csak azért élte túl, mert volt még annyi lélekjelenléte, hogy halottnak tettesse magát. Ezután férfi öngyilkossággal próbálkozott.