A Világ Várva Várt Pillanata: A Notre-Dame Újranyitása
A tűzvész után ismét megnyitotta kapuit a történelmi jelentőségű épület.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
A tűzvész után ismét megnyitotta kapuit a történelmi jelentőségű épület.
Hamarosan megnyílhat Magyarország első teljesen személyzet nélkül működő boltja. Az automata üzlet Szegeden nyílik majd a Szent István téren. Kelemen János, a cég elnök-vezérigazgatója beszélt az újításról, kiemelve, hogy az is elképzelhető, hogy már 2025 elején is személyzet nélkül fogadják majd a vásárlókat a kereskedelmi egységben.
Donald Trump leendő amerikai elnök közösségi oldalán hétfőn bejelentette, hogy szombaton Párizsba utazik. Trump szerint ez egy igazán különleges nap lesz mindenki számára. Úgy véli, Emmanuel Macronék csodálatos munkát végeztek annak érdekében, hogy a székesegyházat újra teljes pompájában helyreállítsák. Arra azonban kicsi az esély, hogy találkozzon a magyar miniszterelnökkel.
Izsó Miklós síremléke újult meg most a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, de még sok nemzeti nagyságunk végső nyughelyére ráférne az alapos restaurálás. Ebben tudnak szerepet vállalni a modernkori mecénások.
Egy ritka 1966-os Ferrari 275 GTB-t bocsátottak aukcióra Olaszországban, amelyet a híres hollywoodi színésznő, Jane Fonda és férje, Roger Vadim francia rendező vásároltak meg újonnan.
Idén nehéz helyzetbe került az építőipar, ahol a szakértők szerint 15-20 százalékos visszaesés is tapasztalható volt. Az iparág lendülete évekkel ezelőtt megtorpant, jövőre azonban fellendülés várható, amelynek az előszele már tavasszal érezhető lesz.
Egy Mercedes 300 SL Roadster jelenleg több mint egymillió euróba (kb. 400 millió Ft) kerül Európában. Az átfestése és a restaurálása majdnem annyiba fáj, mint egy lakás ára. Egy német vállalkozó még ezt is kifizette, csak hogy olyan színű legyen a sportkocsija, mint amilyenre vágyott. Az átalakítás sziszifuszi munka volt, de megérte.
A verekedés nem a napirendi pontokkal kapcsolatban alakult ki, amelyek között a legfontosabb a 2025-ös költségvetés javaslata. Az ellenzék azt nehezményezte már az ülés elején, hogy a házelnök nem volt hajlandó napirendre tűzni a kormány elleni bizalmatlansági indítványt, amelyet a kellő számú ellenzéki képviselő adott be.
Amíg tart a Trevi-kút felújítása, addig egy ideiglenes pótmedencébe dobálhatják be a pénzüket a Rómát felkereső turisták.A legenda ugyanis úgy tartja, hogy aki pénzt dob a Trevi-kútba, az biztosan visszatér még Rómába, és ezt nagyon is komolyan veszik a turisták. Olyannyira, hogy a kútba dobált érmék összértéke évente nagyjából másfél millió eurót tesz ki.
Bizonyos feltételek mellett több millió forintos állami támogatásra lehetnek jogosultak az ilyen településeken élők.
Gőzerővel folynak a felújítási munkálatok a leendő államfői rezidenciában. Munkások hada festi a Művész úti kétszintes hatalmas villa helyiségeit, autók tucatjai parkolnak az épület előtt. Ottjártunkkor egy költöztető vállalkozás kisteherautója várakozott a kapuban. Az épületet egy privát biztonsági cég a nap 24 órájában őrzi, a Blikk úgy tudja, Sulyok Tamás köztársasági elnök még az idén birtokba veheti az épületet.
Ők pályázhatnak vidéki otthonfelújítási támogatásra.
A gyerekülésében utazott egy nyolc hónapos kislány.
Dancs Annamari és a férje régóta Olaszország szerelmesei, nemrég pedig elhatározták, hogy kialakítanak ott maguknak egy otthont. Meg is találták álmaik lakását, ahol már be is rendezkedtek. Az énekes-színésznő már fél éve él kétlaki életet, és ha csak az ideje engedi, szicíliai otthonában tartózkodik a családjával.
Újraindult az otthonfelújítási támogatás: 5 ezer főnél kisebb települések lakói akár 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek.
Miközben Vucic szerb elnök sürgeti az újvidéki vasútállomáson leomlott tetőszerkezet kapcsán a felelősök megbüntetését, a médiában egymásnak ellentmondó közlések láttak napvilágot arról, hogy a korábban felújított rész omlott-e le, vagy ez egy régi szerkezet volt, amihez nem nyúltak a felújítás során. A 14 áldozat között gyerekek és egy ismert futballista is van.
A régi házban rekedt az elhunyt család energiája.
Leszakadt az újvidéki vasútállomás épületének egy része, a nem hivatalos információk szerint legalább harmincan megsérültek. Több mentőautó ás tűzoltóautó is a helyszínre érkezett. A vasútállomás épületét már több alkalommal is felújították azonban a leszakadt rész az állomás megépítése óta változatlan állapotban volt.
Nagy bejelentés érkezett az ikonikus budapesti Körszállóról. Ugyanis lebontják a főváros népszerű épületét, de nem kell aggódni, mert majdnem eredeti formájában vissza is építik. A bontásnak statikai okai vannak, a térelosztó falak áthelyezése miatt is szüksége. Értesülések szerint a hotel 280 szobájából 47 különálló lakást alakítanak ki. Az épület jelenleg II. kerületi helyi védelem alatt áll.
Kamarás Norbi őszintén bevallotta, még nem áll készen az apaságra. A 36 éves színész úgy érzi, nem érett meg még arra, hogy szülővé váljon. Lelkileg nehezen viselné, ha sírni látná a kisbabáját. Kiderült, mit szól ehhez a párja, Kármán Odett.
Biztonsági okokból átmenetileg nem látogatható a boldogkői vár egyik leglátványosabb része az Oroszlán-szikla fapallójának állapota miatt. A felújítás várhatóan két hétig tart. A vár maga ebben az időszakban is látogatható marad?
Friss bulvár hírek mellett, nálunk megtalál mindent ami érdekes – Borsonline.hu
Stílusos homokszínű bútorok, antik bronz hatású munkalapok, hasznos rejtett tárolók és mindenre kiterjedő elegancia. Röviden így lehetne jellemezni Sárközi Ákos új konyháját, amelyhez még egy maximálisan kihasznált rejtett kamra is tartozik.
Nem indul jól a kedd reggel az M0-s autóúton: Diósd térségében súlyos baleset történt, amelynek köszönhetően óriási, kishíján 20 kilométeres dugó alakult ki az M1-es felé vezető oldalon. A menetidő akár 1,5 óra is lehet. Aki teheti, válasszon másik útvonalat.
A Duchenne-szindrómában szenvedő Krisztián egyetlen esélye a génterápia
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) idén év elején vette át a taxiügyintézéssel kapcsolatos feladatokat a Budapest Közúttól. És már fejlesztést is terveznek a taxik terén. Egy többlépcsős, ütemezett taxiállomás-felújító programba kezdtek bele a Budapest Közúttal közösen. Eddig már közel 100 helyen festették újra az útburkolati jelzéseket.
Sokan kiakadtak a lány apjára, míg mások örülnek neki, hogy vannak ilyen szülők is.
Jól járhatsz ezzel a támogatással!
Időkapszulát találtak az Igazságügyi Palotában. Ön is segíthet a megfejtésben! Az 1800-as évekből származó időkapszula a palota ablakainak renoválása közben került elő. A Steindl Imre Program adta hírül a felfedezést, amit még serényen fejtegetnek.
Az Igazságügyi Palota egyik ablakkeretébe rejtettek üzenetet. Az időkapszulát bárki megfejtheti, mutatjuk, mit találtak benne.