A visszaélés árnyékában: Fenyő Iván nevével folytatott pénzkövetelés videóhíváson keresztül
Izgalmasnak tűnhet, ha Fenyő Ivántól érkezik videóhívás – ám nem árt vigyázni.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Izgalmasnak tűnhet, ha Fenyő Ivántól érkezik videóhívás – ám nem árt vigyázni.
Fenyő Iván gyerekkorából számos rossz élményre emlékszik édesapjával kapcsolatban, ám mára képes volt feldolgozni mindazt, ami történt vele.
Fenyő Iván kemény kihívás elé néz. A színész a közösségi oldalán osztotta meg, hogy egy ideje készül valamire. Egy összetett fekvőtámasz-kihívást szeretne végrehajtani, amit egy barátja küldött neki azzal az üzenettel, hogy egy katonai videóban látta a feladatokat, ahol a résztvevők egy perc alatt hajtották végre mindezt, de Iván – ha elfogadja a kihívást – kap rá másfél percet. Az első próbálkozása nem sikerült, pedig a színész egy teljes percet javított a korábbiakhoz képest.
Közel az ötvenhez szerelemre, családra, gyermekre vágyik Fenyő Iván. A színész az ATV Húzós podcast Rónai Egonnal péntek estétől az ATV Youtube-csatornáján látható legújabb adásában beszélt arról, hogy hogy jelenleg egyedülálló, ám ezt egyre kevésbé élvezi, inkább szeretne megállapodni.
Fenyő Iván úgy meséli, számtalan abúzust szenvedett el szüleitől, amit éveken keresztül tartó bulizással, kicsapongó életmóddal nyomott el önmagában. Ám a 2007-es közúti balesete igazi ébredés élmény volt számára, ugyanis rá kellett jönnie, hogy rossz úton jár és változtatnia kell életvitelén, gondolkodásmódján, hogy megtalálja a boldogságot.
Több mint harminc alkotás vetítésével ünnepli a TV2 Csoport a magyar film napját.
Csalásra figyelmeztet a népszerű színész.
Fenyő Iván mindig is odafigyelt a testi és a lelki egészségére, ezért igyekszik mindig friss és vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag ételeket fogyasztani. A színész már jó ideje böjtöl rendszeresen, amiről mindig megosztja a tapasztalatait, észrevételeit a követőivel.
Rendhagyó Valentin-napi „randija” volt Fenyő Ivánnak, aki a Tankcsapda gitárosával, Sidlovics Gáborral, azaz Sidivel romantikázott egy étteremben. Ráadásul a szerelmesek napján.
A TV2 Mintaapák című sikersorozata körül három éve nagy botrány alakult ki: a második évad előtt több főszerepet betöltő színész is ott hagyta a produkciót, ami után komoly balhé alakult ki. Az egyik távozó színész, Klem Viktor szerint egy alapvető félreértés váltotta ki a helyzetet.