Zelenszkij elutasítja a tűzszünetet a kelet-ukrajnai konfliktusban
” Ez nem tárgya a megbeszéléseknek.”
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
” Ez nem tárgya a megbeszéléseknek.”
Már egy éve háborús helyzet uralkodik a Közel-Keleten. Napról napra érkeznek az aggasztó hírek a területről, amelyet légi csapások sorozata sújtott az utóbbi időben, s többen megsérültek vagy az életüket vesztették. Most azonban fordulat állhat be, ugyanis Hezbollah főtitkár-helyettese bejelentette, készek tűzszüneti megállapodást kötni.
Ferenc pápa hétfőn egyenesen szégyennek nevezte, hogy egy évvel a közeli-keleti háború kirobbanása után még mindig nincs megoldás a konfliktus lezárására. A pápa bírálta a nemzetközi közösséget is nyílt levelében, melyet a Gázai övezet katolikusaihoz intézett. Szerinte „egy éve megnyújtották a gyűlölet kanócát, amely ahelyett, hogy kialudt volna, az erőszak spiráljában robbant fel”.
Nagy bejelentést tett október 6-án Ferenc pápa. A szentatya 21 új személlyel bővíti ki a bíborosi kollégiumot. A kibővített listán két magyar vonatkozású név is felbukkan, akik december 8-án bíborossá fognak válni.
Átadták a világ legnagyobb Jézus-szobrát!
Püspököt és papokat zárt ki az egyházfő egy perui katolikus mozgalomból, miután szadista visszaéléseket tárt fel egy vatikáni vizsgálat. I. Ferenc pápa lépése azért szokatlan, mert a visszaéléseket eddig ritkán vagy soha nem büntették kánonjogi úton, ami bizonyos világi ügyeket is szabályozó büntetéseket is jelet.
Betegség miatt Ferenc pápának le kellett mondania az összes audienciáját. A Vatikán tájékoztatása szerint a pápának enyhe influenzaszerű tünetei vannak, ám a jelenlegi tervek szerint az egyházfő még külföldre utazik.
Ferenc pápa komoly üzenetet fogalmazott meg a világegyháznak és az egész társadalomnak. Október elején veszi kezdetét a szinodalitásról szóló szinódus második ülésszaka. Előtte pedig nyilvános lelkigyakorlatot tartanak a Vatikánban, amelyet személyesen Ferenc pápa vezet majd. Az esemény középpontjába ezúttal a fiatalok és az ellenük elkövetett bűnök kerülnek.
A modern kor Nostradamusának tartják azt a férfit, akinek rendre valóra válnak a jövendölései. A 36 éves Athos Salome korábban megjósolta a koronavírus-világjárvány kitörését, Elon Musk Twitter-vásárlását, sőt, II. Erzsébet királynő halálát is. Ezúttal egy égi katasztrófára figyelmeztet.
Ferenc pápa egy sajtótájékoztatón Kamala Harris abortuszról vallott álláspontját merénylethez hasonlította, valamint elítélte Trumpot a bevándorlási tervei miatt. A katolikus egyház fejét megkérdezték arról is, hogy mit tanácsol az amerikai választópolgároknak, kire szavazzanak az elnökválasztáson. Ferenc pápa szerint a kisebbik rosszat kell választaniuk.
Ferenc pápa a Pápua Új-Guineát évtizedek óta sújtó törzsi konfliktusok befejezésére, a természeti erőforrások tisztességes, fenntartható kitermelésére szólított fel az országban szombaton kezdődött látogatása első napján, amikor a nők elleni erőszak problémája is napirendre került.
Sajtóértesülések szerint két pedofil pap akadt fenn az egyházi gyermekvédelmi jelzőrendszeren a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében. A hírt Bábel Balázs érsek is megerősítette. Az egyik vádlott már letartóztatásban van és jelenleg az első tárgyalását várja. Amióta börtönben van, kétszer kísérelt meg öngyilkosságot. Az újabb ügyben pedig most indul a büntetőeljárás.
Ferenc pápa ázsiai látogatása nemcsak a helyi katolikus közösségekre van nagy hatással, hanem a vallások közötti párbeszédet, a békét és a szociális igazságosság előmozdítását is szolgálja. Most eddigi pápaságának leghosszabb utazására indul: több mint 30 ezer kilométert utazik, mindössze 12 nap leforgása alatt.
Ferenc pápa szerdai, általános audienciáján a migránsok nehéz helyzetéről beszélt. Az egyházfő megjegyezte, ezek az emberek rémületes nehézségekkel dacolva keresnek olyan helyet, ahol békében és biztonságban élhetnek és főbenjáró bűnnek nevezte a migránsok módszeres visszaszorítását.
Ferenc pápa elítélte az ukrán elnök legújabb döntését
Benkovich Ferenc, Győr és legnépszerűbb plébánosa mellett gyűlt össze tüntetésre több száz híve szombaton este. Nem értik, miért kellett akarata ellen nyugdíjazni és egyben azonnal eltiltani a misézéstől a papot, aki egyébként a város díszpolgára is.
Hatalmas tömeg gyűlt össze a győri Szentlélek templomban, hogy utolsó miséjén hálát adjanak a plébánosért, akit kényszernyugdíjazott a püspöke. A mise végeztével a hívek vastaps kíséretével búcsúztatták el Benkovich Ferencet, magán az atyán is lehetett látni a megrendültséget. A helyét Kálmán Imre püspöki irodaigazgató tölti majd be a továbbiakban.
Ferenc pápa aggódik a demokrácia globális helyzete miatt. Az egyházfő rámutatott arra, hogy a demokrácia nem csupán a választásokat jelenti, hanem azt is, hogy mindenki szabadon kifejezheti a véleményét. A pápa a katolikusokat felelős politikai szerepvállalásra buzdította, és hangsúlyozta az igazságosság és a béke melletti kiállás fontosságát.
Ferenc pápa – példátlan módon – engedélyezte egy magas rangú egyházi tisztségviselő lehallgatását, akit mindeddig azért nem tudtak kikérdezni egy mintegy 350 millió eurós ingatlancsalási ügyben, mert a Vatikán diplomáciai mentességre hivatkozott. Ennek most vége: a katolikus egyház feje úgy döntött, Edgar Peña Parra nem bújhat többé Szent Péter palástja mögé.
A győri katolikusok egészen Ferenc pápáig elmentek Benkovich Ferenc plébános nyugdíjazásának ügyében, mivel sem ő, sem pedig a hívek nem szerették volna még a népszerű templomépítő plébános nyugdíjazást. Ennek ellenére végül mégis nyugdíjba küldte őt a püspök.
Ferenc pápa a Vatikánban száznál is több humoristával találkozott, akik a világ minden tájáról érkeztek hozzá. A szentatya fogadta Jimmy Fallont, Chris Rockot és Whoopi Goldberget is.
Legutóbb májusban került emiatt a hírekbe – akkor azt kommunikálta a Vatikán, hogy a pápa csak viccelt, de később bocsánatot kértek. Mindazonáltal nyilvános megszólalásaiban többször kiállt az LMBTQ+ közösség mellett.
Felháborodást okozott a győri katolikusok körében egy igen aktív plébános várható kényszernyugdíjazása. Az érintett püspök, úgy tűnik, nem készül elállni a terveitől, ezért a közösség tagjai levelet írtak a pápának, a szentszéki nagykövetnek és Erdő Péter bíborosnak.
Dwayne Johnson Budapestre költözött! Az V. kerületi Dorottya utca egyik palotájában tölt el több hónapot, ott bárki fotózkodhat vele, megérintheti, ölelgetheti, a Sziklaként is ismert hollywoodi sztár mosolyogva magához engedi a rajongókat. Szeme meg sem rezdül, szótlanul tűri a közeledést, ő ugyanis csak egy viaszfigura.
A Vatikán közleményben reagált.
Egy meg nem nevezett püspök szerint a katolikus egyházfő csak tréfált a szóhasználattal, sőt meglehet, hogy nem is gondolt arra, hogy sértő kifejezést használ. De mégis használta, úgyhogy elnézést kértek, ha esetleg bántó volt a megjegyzés.
Több olasz médium arról számolt be, hogy Ferenc pápa állítólag sértő megjegyzéseket tett a meleg férfiak szemináriumba való felvételére egy, püspökökkel folytatott zárt ajtók mögötti vita során.
Sem az oroszok sem az amerikaiak nem lesznek ott.
Carlo Acutis 2006-ban, 15 éves korában halt meg leukémiában, azonban mivel nevéhez két csodát is tulajdonítanak, ezért ő lesz az első 1990-es évek végén született személy, akit szentté avatnak.