Egri fiú, akit az áram rázott meg: Újraélesztési időpontja kiderült
Súlyos állapotban, egy budapesti kórházban fekszik balesete után a fiatal. Édesanyja többször is figyelmeztette, hogy ne másszon fel a vagonokra.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Súlyos állapotban, egy budapesti kórházban fekszik balesete után a fiatal. Édesanyja többször is figyelmeztette, hogy ne másszon fel a vagonokra.
A 19 éves fiú kis híján halálra égett.
Mire kiderült mi a baja, már nem tudtak rajta segíteni.
A Zsákbamacska újdonsült műsorvezetője eddig keveset árult el a magánéletéről. Most viszont megtudhattuk, hogyan szokott randizni Pető Brúnó. Vagy nem…
A hatóságok most a lakosság segítségét kérik.
Sokkoló tüneteivel nem kereste fel az orvosát, mire kiderült mi a baja, már nem tudtak rajta segíteni.
Egy alig 15 éves fiú tragikus halálakor arra van a legkevésbé szüksége a hozzátartozóknak, a gyászoló szülőknek, a barátoknak, hogy bárki is kioktassa őket. Ennél nagyobb büntetést a sors nem mérhet emberre. Egy gyerek életét golyó oltotta ki, ha van értelmetlen halál, akkor ez az.
Kiesett egy felfújható kenuból.
Csepeli focisták látogatták meg a miniszterelnököt.
Idén immár ötödik alkalommal indul útjára a verseny. Ismerd meg a Tündérszépek egyik reménységét!
Bangó Margitot a születésnapján egy fiatal kori képpel köszöntjük fel. Mutatjuk, milyen gyönyörű nő volt.
A hölgy először azt hitték, hogy viccelnek vele, de nem így volt.
Sikeres előadóként rajonganak a lányok a fiatal énekesért. Kökény Dani azonban egy sikertelen „próbálkozás” után belátta, ehhez még nem elég érett.
A családja a beszéde megváltozására figyelt fel először.
A kislány csak a barátaival szeretett volna egyet csobbanni a nyári hőségben. Szülei már hiába várták haza.
A fiatal tornász szívszorító halála után az egész sportvilág gyászol.
Borzalmas tragédia történt egy szlovákiai iskolában: a szörnyű haláleset az egész intézményt megrázta. Az egyik szünetben ugyanis felmászott az iskola tetejére egy 15 éves fiú, aki aztán a mélybe zuhant.