Pénzügyi tudás: Tanulj és válj szakértővé az iskolapadodon is!

Újra várja az oktatási intézmények jelentkezését a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont, „Bőröndmúzeum – Utazás a pénz körül” elnevezésű programja. A pénzügyi ismeretterjesztő kezdeményezés 2023. szeptember 1-jén indult el. Azóta több mint 850 foglalkozást tartottak a múzeum pedagógusai, ami azt jelenti, hogy csaknem 25 000 diák vehetett részt a programban országszerte, különböző oktatási intézményekben, de nyáron még a zánkai Erzsébet Táborban is.

A Meta szigorít: korlátozások jönnek az Instagram fiatal felhasználói számára

A Metát, amelyhez az Instagramon kívül a Facebook, a WhatsApp és a Threads is tartozik, többször is vádolták azzal, hogy nem tesz eleget a gyermekek és fiatalok védelmében. Úgy tűnik, hogy ennek a folyamatnak most véget vet, és radikális változásokat vezet be. Először az Instagram felületére érkeznek a változások, de később a többi platformjukra is kiterjesztenék.

Fontos változás az Instagramon: az összes 16 éven aluli felhasználó fiókja privátra állítva

Az Instagramot, amelyet világszerte több mint 2 milliárd ember használ, egyre komolyabb vizsgálatoknak vetik alá. Kedden egy sor olyan változtatásról adott számot az alkalmazást működtető Meta, amelyek több millió 16 éven aluli tinédzser fiókját teszik priváttá, illetve fokozzák a szülői felügyeletet, és az üzenetküldési korlátozásokat is alapértelmezettként állítják be. Mindezt annak érdekében, hogy megvédjék a gyerekeket a a közösségi média sötét oldalától.

A TikTok súlyos biztonsági rést tárt fel: a felhasználók mind befolyásolhatóak

Minél gyakrabban TikTokozik valaki, annál nehezebben ismeri fel az álhíreket, de a fiatalok álhír felismerési képessége összefügg a szülők iskolázottságával is – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 13 és 25 év közöttieket célzó kutatásából. A tanulmányból az is kiderült, hogy a YouTube a legnépszerűbb közösségi platform, de vizsgálták a fiatalok TikTok-tartalmak általi befolyásolhatóságát, és a képességüket a kritikus gondolkodásra.

Diákforradalom: az olcsó albérlők keresése

Míg az albérleti szezon elején inkább a 250 ezres ármaximumban gondolkodtak az albérletkeresők, addig most azok száma növekszik, akik 150 ezres havi díjat fizetnének – derül ki a zenga.hu ingatlankereső adataiból. A vidéki egyetemisták rosszul jártak a kivárásos taktikával, Budapesten viszont vannak olyan kerületek, ahol olcsóbban lehet garzonlakást bérelni, mint a ponthatár kihirdetésekor.

A gyönyörű dallam hatása: Csengőhang

Miután az elmúlt hetekben, sőt hónapokban új értelmet nyert a „perzselő napsütés” és a „hosszú, forró nyár” kifejezés, elvesztve mindenféle lírai hangzását, szinte elképzelhetetlen, hogy egyszer véget ér a hőség és beköszönt az ősz. Az eső áztatta, szürke, rosszkedvű ősz. Pedig a naptárak jövő héttől kezdve szeptemberre váltanak, s ez azt is jelenti, hogy kezdődik az iskola. Megannyi gyerek számára stresszel, félelmekkel, vágyakozásokkal teli időszak.

Az EU-ban 17 évesen jogosítványt szerezhetnél – Képzelj el egy ilyen jövőt!

Magyarországon már 16 éves korban elkezdheti a felkészülést a KRESZ-vizsgára, és a 17. szülinapján akár a gyakorlati vizsgát tehet. Nem mindenhol ennyire engedékeny a közlekedési szabályzat. Németországban és Dániában ugyanúgy vezethet autót a 18. születésnapja előtt, de csak akkor, ha van egy felnőtt kísérő, aki rendelkezik vezetői engedéllyel.

Vitathatatlanul értékes lehet a kötelező olvasmányok szerepe: diákok és tanárok tapasztalatai

A diákévek szépségét képezte, hogy júniustól egészen szeptember 1-ig szabadok lehettünk. Vidékre mentünk, naphosszat strandoltunk, a középiskola éveiben pedig akár már fesztiválokra jártunk, nem igaz? A tanév végeztével letettük a házi feladatok mázsás súlyát, a dolgozatok szorongással teli terheit, és csak élveztük a nyarat. Egy kötelezettség azért maradt: a kötelező olvasmányok.