Elittasuló fogadalmak – A bukások hete
Új év, új én – halljuk sokaktól január elsején, azonban a nagy fogadkozásokból január közepére már szinte semmi nem marad.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Új év, új én – halljuk sokaktól január elsején, azonban a nagy fogadkozásokból január közepére már szinte semmi nem marad.
A nagy fogadkozásokból január közepére sokszor semmi nem marad. Pedig a bukás elkerülhető lenne, ha nem hatalmas célokat tűznénk magunk elé, hanem kisebb szakaszokra készítenénk tervet, ebben pedig az ártalomcsökkentés egy kifejezetten hasznos eszköz lehet.
Az új év sokak szemében bír szimbolikus jelentőséggel: ilyenkor végre magunk mögött hagyhatjuk káros szokásainkat, és tehetünk valamit a kiegyensúlyozottabb életvitelért. Sokan azonban már január végén elbuknak a fogadalmaik megtartásával, többek között az akaraterő csökkenése és a fókuszvesztés miatt. Egy friss kutatás szerint nagyobb eséllyel tartunk ki a dohányzásra vonatkozó fogadalmaink mellett, ha az ártalomcsökkentett, füst nélküli megoldásokban – mint a nikotinpárna, a hevítéses technológiák és az e-cigaretta* – vagy a fogyasztás csökkentésében gondolkozunk.