A MÁV válságban: Kelenföldön leszakadt a felsővezeték, a vezérigazgató nyilatkozott – videó

Péntek délután érkezett a hír, miszerint a vasúti felsővezeték Budapest-Kelenföld állomás közelében megsérült. Kelenföld és Háros, valamint Kelenföld és Nagytétény-Diósd között mindegyik vágányon szünetelt a forgalom a helyreállításig. Kelenföld és Tárnok között közvetlen pótlóbuszok közlekednek. Most a krízishelyzetről Hegyi Zsolt is nyilatkozott.

A szomorú visszaesés: Molnár Gusztáv az utcán heverve – Fotók a szívfájdító pillanatokról

„Először magatehetetlenül feküdt, nem reagált semmire, majd felállt, el akart indulni, de hamar összeesett. Szerencséje is volt, mert a nagy forgalom felé majdnem az úttestre is kitántorgott, de volt annyi lélekjelenléte, hogy ismét lefeküdt”. Molnár Gusztáv úgy tűnik, tovább küzd függőségével. Ezúttal olvasónk szerint már mentőt is kellett hívni hozzá, miután látták, ahogy az utcán hever.