Fidesz-frakcióűlés helyszíne: Meglepő fordulat az őszi kihelyezett ülés helyszínével kapcsolatban

A kötcsei pikniket követően után Orbán Viktor a kormánypártok, a Fidesz és a KDNP képviselőinek – az előzetes tervek szerint – szeptember 24-25-én ad iránymutatást az őszi parlamenti szezon előtt Esztergomban. A miniszterelnök a kihelyezett frakcióüléseken hagyományosan zárt körben szokott beszédet tartani. Magyarország kormánya múlt évben is Esztergomban ülésezett.

Az Ellenállás Hősei: Bejutás a Blokád Alatt Álló Fidesz Frakcióülésre

Egyből rajta vesztek az első fecskék, akik a Fidesz Balatonalmádiba kihelyezett frakcióülésére érkeztek… Néhány tüntető volt ugyanis az első látogató, ők a molinójukkal dél körül foglalták el annak az utcának az oldalát, amelyen keresztül a kormánytagok, sőt maga a miniszterelnök és képviselőtársaik érkeztek az eseményre. Cseppet sem mellékesen a teljes utcát hermetikusan lezárták a biztonságiak, a tüntetőket pedig a kordon mögül előlépő rendőrök kezdték igazoltatni.