A nagy nap: Orbán Balázs doktori védése

Botrányok és plágiumgyanú övezik Orbán Balázs doktori disszertációját, amelyet ma délelőtt véd meg az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. A politikai igazgató munkája az utóbbi időben komoly kritikákat váltott ki, és az egyetem döntése is vitákat gerjesztett. Az MTA Elnöke néhány héttel ezelőtt úgy nyilatkozott, kizárólag a jelölt és értekezése tudományos minősége alapján kell dönteni, a döntést pedig nem befolyásolhatják a testület tagjainak.

Az MTA elnökének nyilatkozata Orbán Balázs doktori címéről

„A tudományos fokozatszerzésre politikai, világnézeti, vallási, etnikai és nemi hovatartozástól függetlenül biztosítani kell az esélyegyenlőséget minden arra jogosulttá váló kutató számára. A fokozat odaítéléséről méltányos eljárásban, kizárólag a jelölt és értekezése tudományos minősége alapján kell dönteni” – mondta Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Magyar Nemzetnek, miután kiderült, hogy Orbán Balázs doktorija az egyetlen idén az ELTE jogi karán, amit Tudományági Doktori Tanácsnem egyhangú döntéssel bocsátott a doktori eljárás megindítására.