Szabó Győző vallomása: nem akartam belegondolni, hova tűnt a pénzem

Semmiben nem szenved hiányt, épp annyi pénze van, amennyiből kényelmesen megélhet. Pedig Szabó Győző lehetne akár tehetős ember is, de amikor nagyon ment a szekere, esze ágában sem volt a jövőre gondolni, félretenni. A mának élt, és a pénze túlnyomó részét mulandó örömökre költötte. Mindezt a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor aktuális adásának felvételén mondta el, amely pénteken 19 órától látható a Frizbi TV YouTube-csatornán.

Az Országgyűlésben a Matolcsyékkel folytatott tárgyalások eredményei: Varga Mihály szerint az MNB függetlensége garantált

Megtárgyalta a kormány szerdán az MNB-törvény módosítását, de még egyeztetnek a jegybankkal, Matolcsy Györggyel is, vannak-e esetleg olyan pontjai a módosítási javaslatnak, amelyek esetében az MNB úgy érzi, hogy sértheti a jegybanki függetlenséget – erről az ATV-nek beszélt Varga Mihály a kabinet tegnapi ülésén született döntés kapcsán.