Andrei Mangrát érintő hivatalos bejelentés élő adásban: ez vár rá most – videó

Andrei Mangra tegnap állt először kamerák elé azok után, hogy múlt héten verekedésbe keveredett, amelyből rendőrségi ügy lett. A profi táncos megtörten nyilatkozott arról, hogy ő egy betörés és erőszak áldozata, és mint mondta, soha nem történt vele hasonló korábban. Bár sejteni lehetett, hogy a TV2 szemszögéből mi lesz a sorsa, most élő adásban derült ki, hogy vissza fog-e térni még Andrei a Dancing with the Starsba.

Szoknya botrány a Dancing with the Stars színpadán: Tóth Gabi és Stana Alexandra villantása megdöbbentette a közönséget

Nehéz dolga van a versenyzőknek a Dancing with the Stars mai adásában, ugyanis ma nemcsak egy egyéni produkciót kellett bemutatniuk, de párbajban is bizonyítaniuk kell a tánctudásukat. A kiélezett verseny ellenére a sztárok mindannyian önfeledten táncoltak. Annyira felszabadultak, hogy egy-egy pillanat erejéig a ruhájuk is feljebb csúszott a kelleténél.

Andrei Mangra: A táncok elhallgattak – Az egykori társak már csak régi emlékek

Andrei Mangra rengeteget vesztett múltheti rendőrségi balhéjával: a bizalmat, amit a Dancing With The Stars készítői szavaztak meg neki, a népszerűséget, a lehetőséget a változtatásra, de, ami még fájóbb lehet: a barátait. A táncos körül megritkult a levegő, pedig korábban kivétel nélkül minden táncpartnerével szoros barátságot ápolt. Annyira, hogy Gabriela Spanic Mexikóba, Rubint Réka pedig Balira repítette. Mangra az idei évadban Szabó Zsófihoz került közel.

Az utolsó búcsú: Andrei Mangra elköszönt Szabó Zsófitól

Az elmúlt években vándormadárként élte az életét Andrei Mangra, mindig ott lakott, ahova éppen a munkája sodorta. Nagyváradon élő édesanyja ugyan bármikor hazavárja a Dancing with the Stars táncosát, a 32 éves fiatalembernek nem az volt a legnagyobb álma, hogy hazaköltözzön. A Blikk információ szerint azonban úgy tűnik, a csütörtök éjjeli verekedés és a Mangra körül kialakult botrány arra készteti a fiatalembert, hogy átgondolja az életét, a környezetéből úgy tudjuk, hajlik arra, hogy visszatérjen Romániába.

Együtt a munkán túl is: Szabó Zsófi és Andrei Mangra kapcsolatának mélysége

Alaposan berúgta az ajtót a Dancing with the Stars versenyébe visszatérő Andrei Mangra. A táncos Szabó Zsófi profi partnereként lépett újra a táncparkettre, szenvedélyes és szexi produkciójukkal pedig felrobbantották a stúdiót. Már az első adásban kiderült, Szabó Zsófi és Andrei Mangra tényleg nagyon összecsiszolódott, ennek titka azonban egyszerű. A műsorvezető és a táncos elárulták, sokkal több van közöttük, mint egy egyszerű munkakapcsolat: barátokká váltak az elmúlt hetekben.