Ganxsta Zolee jótékonysági akciójában több százezer forintot gyűjtött – mutatjuk, hova kerül az összeg!
Ganxsta Zolee gitárját 295 ezer forintért sikerült eladnia, amit a Noé állatotthonnak fog adni.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Ganxsta Zolee gitárját 295 ezer forintért sikerült eladnia, amit a Noé állatotthonnak fog adni.
Pityinger László, azaz Dopeman a 90-es évek egyik legmeghatározóbb alakja volt Magyarországon. Ganxsta Zolee és ő közösen honosították meg a gengszterrap műfaját hazánkban, aminek köszönhetően azonnal ikon státuszba kerültek.
Emellett azonban elismerte, hogy nagyon nagy teljesítmény egymás után háromszor megtölteni a Puskás Arénát. Azt is elmondta, a mai felkapott előadók közül kit szeret.
Kőkemény szavakat fogalmazott meg a rapper a 21 éves Azahriah-val szemben. Miközben leszögezte, hogy neki egyáltalán nem tetszik, amit az előadó csinál, kiemelte, hogy azt nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy “megtöltött 3 pusit”.
Kisebb forgalmi dugó alakul ki mostanában csúcsforgalmi időszakon kívül is a Budaörsi úton, egy veterán autókat kínáló telephely mellett. A koros Mercik, Porschék, Mustangok mellett pár napja egy hatalmas monstrum is helyet kapott az eladásra kínált autók között. A járgány sokaknak lehet ismerős, Bruce Willis Die Hard filmjeinek 5. , Budapesten forgatott részében egy ilyen páncélautóval üldözték a főhőst. A kocsi most 14.990.000 forintért vár új gazdára, aki közúton soha nem tudja majd kipróbálni a hatkerekűt, ebben az állapotában nem kaphat forgalmi engedélyt. Átalakítani meg minek, hiszen pont a mozis főszerep ad különlegességet a 6000 köbcentis erőgépnek.
Újabb premierrel készül az Orfeum november utolsó napjaiban: mostantól magyar sztárok elevenítik fel Bonnie és Clyde romantikus történetét, ezúttal humoros köntösbe bújtatva.
A visszatérésére készülő színész úgy érzi, sikerült teljesen megváltoznia.