A TV2 sztárjának botránya: a párját és a szeretőjét is elveszítette
Gergő két szék közül a pad alá esett, párja szakított vele, és új választottjával sem alakulnak jól a dolgok.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Gergő két szék közül a pad alá esett, párja szakított vele, és új választottjával sem alakulnak jól a dolgok.
A Kísértés Lindája és Gergője a tegnapi tábortűz ceremónián végleg lezárták a kapcsolatukat, miután utóbbi az első adandó alkalommal megcsalta a párját. Mivel szakítottak, Kasza Tibi közölte velük, hogy el kell hagyniuk a szigetet. Gergő viszont szeretné az új kiszemeltjével folytatni az ismerkedést.
A Power of Love című műsorban találtak egymásra, és rögtön össze is költöztek, annyira megvolt az összhang Dorina és Noel között. A három hónapja egy párt alkotó fiatalok kapcsolata azonban zátonyra futott A Kísértésben, mert mindketten megcsalták egymást.
A Kísértés Gergője akkorát csalódott Cynthiában, hogy már nem is akarja látni sem tovább. Ha valakit haza kell küldeni, akkor őt küldené el a villából. A többi fiút is megkérte, hogy segítsenek kitenni őt.
A Kísértés Lindája először szólalt meg arról, hogy műsorbeli párja, Gergő korábban őt is az elhunyt menyasszonyához hasonlította. A férfi a realityben Cynthiának ugyanezt mondta, sőt, még össze is omlott amiatt, hogy mennyire a „pici lányt” látja a 22 éves kísértőben.
A Kísértés szeptember első napjával rajtolt el a TV2-n, és habár még csak egy hete láthatják a műsort a nézők, máris rengeteg fordulat történt. Bundy Gergőről például kiderült, hogy már az első éjszaka megcsalta a párját, Lindát. A reality-szereplő korábban több műsorban is szerepelt, még Panyik Anitának is csapta a szelet.
A megcsalás pillanatait Linda előtt is levetítették: Gergő először egy üvegezős játék közben, kissé ittas állapotban csókolta meg Cynthiát, majd később a medence partján is többször csattant el közöttük egy-egy csók.
A reality szereplő hűtlenségéről vallott a kamerák előtt
Ugyan tudja, hogy rossz, amit tett, mégis szeretné folytatni a kalandot új kiszemeltjével.
A modell júniusban jelentette be, hogy babát vár. A Bors a mesterséges intelligencia segítségével megnézte, hogy nézhet majd ki Weisz Fanni kisfia.
Szeptember 1-jén debütál a TV2-n a világhírű Temptation Island, azaz A Kísértés, a párok próbája. A Kasza Tibor műsorvezetésével Thaiföldön forgatott reality-ben négy pár vállalkozik arra, hogy próbára tegye kapcsolatát. Az egzotikus környezetben húsz kísértő, tíz lány és tíz fiú tesz meg mindent azért, hogy a szerelmesek ne együtt térjenek haza.
A két áldozattal járó baleset helyszínét ellepték a mécsesek és virágok.
A 61 éves Rónai Egon kétszer nősült meg, öt gyermeke született. Egyetlen lánya, Dorka az öttusában jeleskedik.
A boldog és izgatott kismama alig várja kibírni a pillanatot, amikor megtudja végre születendő gyermeke nemét.
Immáron egy éve, hogy Agárdi Szilvia és párja, Gergő kimondták a boldogító igent. Az évforduló alkalmából egy eddig nem látott esküvői fotót is megosztottak, ahol lóháton vannak.
Weisz Fanni eljegyzését és terhességét Bombaként robbantotta a hír. A kismama döntése szerint nem festi a haját, inkább csak színezteti,…
Bébidömping van a celebvilágban. Mutatjuk a pocakos celebeket!
Kedves családi titkokról mesélt a Borsnak Weisz Fanni édesanyja
Weisz Fanni nem örökíti tovább a siket géneket
Élete legboldogabb szakaszát éli Weisz Fanni. Az öröm mellett persze kétségek is gyötrik a babavárással és anyasággal kapcsolatban.
Komoly elhatározásra jutott 50. születésnapja alkalmából Dombóvári Vanda. A műsorvezető sok tekintetben úgy érzi magát, mint egy hetvenéves, ezért úgy döntött, véget vett eddigi szokásinak, és életmódot vált. Felhagy a habzsolással, elkezd rendszeresen sportolni és több időt szán a pihenésre.
Kovács Kokó István és felesége egy alaszkai hajóúton romantikáztak kettesben, úgy döntöttek, hogy most fiaik nélkül múlatják az időt.
Az egész város a maszkos betörőről beszél.
Szujó Zoltán műsorában megint megnyerte valaki a 8 millió forintos fődíjat. A különleges nyereményért Andrea és Sári csaptak össze az úgynevezett Windsorok és rokonaik témakörben a legutolsó párbajban.
Szujó Zoltán műsorában ismét megnyerte egy valaki a 8 millió forintos fődíjat. A győztes alig akart hinni a fülének.
Rónai Egon képétől elolvadunk. A feleségét és három közös gyermeküket mutatta meg.
A 8 éves kisfiú súlyos betegséggel küzd.
Ha nem is házas, de talán pár lett két korábbi szereplőből. Csak éppen nem a korábbi, nekik rendelt partnerrel találták meg a boldogságot.
Hemzsegtek a légypeték a csirkebelsőségeken.
Szinte a teljes horgász-társadalom gyászolja Tót Gergőt, aki a X. Balaton Carp Cup nevű versenyen veszítette életét, ami a világ legnagyobb horgászversenye.