A TV2 sztárja botrányosan gyorsan váltott új párra: nyíltan vallott szerelmet a kamerák előtt
Nem sokáig várakozott a TV2 sztárja, ugyanis miután kidobta a feleségét, egyből másnál próbálkozott.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Nem sokáig várakozott a TV2 sztárja, ugyanis miután kidobta a feleségét, egyből másnál próbálkozott.
Az eddigi adások alapján ezt senki nem gondolta volna. Együtt mutatkozott a Házasság első látásra balhés párja.
Miután a saját házassága befuccsolt, Andris most úgy döntött, hogy egy másik párnak is keresztbe tesz.
Személyre szóló ajándékkal kedveskedtek Házasság első látásra szereplőjének.
A Házasság első látásra sztárjai igen sok feszültségen mentek keresztül az elmúlt néhány hétben, így érthető ha néha elhangzik egy-egy félresikerült mondat.
Házasság első látásra – Csabi megrendítő vallomással lepte meg Gyöngyit.
Nem várt csavarral folytatódott a TV2 párkereső reality-je! Erre a Házasság első látásra párosai sem számítottak.
Elszabadultak az indulatok! Andris Hildával tölthetett el egy kis időt, akivel egyébként korábban telefonszámot is cseréltek.
A TV2 párkereső reality-jének két szereplőjéről még egy fotó is készült. Nem is tudtuk, hogy ennyire jóban vannak a Házasság első látásra sztárjai!
Lénárt Évi ismét kártyát vetett. A sztárjósnő ezúttal a Házasság első látásra szereplőinek jövendölt, s az is kiderült, hogy melyik az a páros, akiknek tényleg van esélye a szerelemre.
Lénárt Évi ismét kártyát vetett. A sztárjósnő ezúttal a Házasság első látásra szereplőinek jövendölt, s az is kiderült, hogy melyik az a páros, akiknek tényleg van esélye a sze
Fokozódik a helyzet a TV2 párkereső reality-jében. Egyre nagyobb a feszültség a Házasság első látásra szereplői között.
Péntek-Gyulai Virág a Nagy Ő című társkereső két évadában is felbukkant a minap pedig a Házasság első látásra Petrájával ültek össze megvitatni az élet dolgait.
Gerinél elszakadt a cérna, nem bírta tovább és otthagyta Bogit a vacsoránál a Házasság első látásra új részében.
Drámai fordulatok a Házasság első látásra című műsorban.
Bogi a Borsnak áruéta el, hogy gyakran küzd szorongásos tünetekkel. A Házasság első látásra szereplője sajnos gyakran bepánikol!
A TV2 Házasság első látásra című műsorában nemcsak boldog pillanatoknak lehetünk tanúi. Bogi és Geri kapcsolata eddig nem alakult túl fényesen, így egyetértenek abban, hogy most jót tesz nekik egy kis egyedüllét.
A romantikus vacsorából pillanatok alatt kellemetlen szituáció kerekedett Bogi és Geri nászútján.
Nehéz és feszültséggel teli pillanatokon kellett átesnie Boginak, akinek a szülei nem voltak ott az esküvőjén.