Autószáguldás a tüntetők között Belgrádban: sokkoló felvétel került nyilvánosságra a tragédiáról

Tüntetők közé hajtott egy autós Belgrádban csütörtökön, egy nő megsérült, kórházba szállították. Az autós a több mint két hónapja tartó kormányellenes diáktüntetések és forgalomkorlátozások egyik állomásán hajtott a tömegbe, majd elhagyta a helyszínt, de a rendőrség később bejelentette, hogy elfogták. Várhatóan emberölési kísérlet miatt emelnek majd ellene vádat. A férfi egy fiatal nőt ütött el, akit vérző fejjel szállítottak kórházba, de az egészségügyi szakemberek tájékoztatása szerint végig eszméleténél volt, állapota stabil.

Kitartó tiltakozás: több ezren tüntetnek Orbán Viktor szövetsége ellen

Vasárnap ismét több ezren vonultak utcára Belgrádban, amiatt tiltakoztak, hogy a november 1-jén az újvidéki vasútállomáson történt tragédiát követően még mindig nem találták meg a felelősöket, nem mondtak le azok, akiket politikai felelősség terhel, és a kormány nem hozta nyilvánosságra az építkezéssel összefüggő dokumentumokat. A tiltakozók a szerbiai alkotmánybíróság épülete elé vonultak, ahol 15 perces néma csenddel emlékeztek meg az vasúti pályaudvaron történt tragédia 15 áldozatáról.

A szerb elnök fenyegetőzve belengeti a lemondását: Ha a nép akarja, távozom

Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök felajánlotta lemondását arra az esetre, ha a parlament kiírna erről egy nem ügydöntő népszavazást, és a szavazópolgárok több mint fele egyetértene ezzel. Az újvidéki főügyészség közölte, hogy múlt szombaton 26, vasárnap pedig további 14 embert hallgattak ki az újvidéki baleset ügyében. A tragédia nyomán hétfőn már lemondott Goran Vesics szerb építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter.

Áttörés a Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztésében

November 25-én megindulhat a személyforgalom Szabadka és Belgrád között, a Budapest-Belgrád vasútvonal teljes szerbiai szakaszán – közölte hétfőn Goran Vesic szerb építésügyi miniszter a belgrádi Pink televízióban. A tárcavezető beszámolója szerint jelenleg a sínek tesztelése folyik Újvidék és Szabadka között. Az Újvidék és Belgrád közötti szakaszon 2022 márciusa óta folyik a közlekedés.