Szívszorító tragédia: Liftaknába esett és életét vesztette a szálloda legkisebb vendége
A fiatal néhány órával korábban még boldogan fotózkodott.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
A fiatal néhány órával korábban még boldogan fotózkodott.
A koktélkirály elárulta, az asszony holmija érintetlenül áll a közös lakásban. Lajsz András tudja, hogy idővel el kell fogadnia Zsuzsanna elvesztését, de egyelőre erre még nem áll készen. Bízik benne, hogy a visszatérés a munkához majd segít a lelkén, egy kis időre lekötve a gondolatait.
Születésnapja előtt halt meg az 5 éves kislány.
A bölcsiből hívták, hogy hol van a gyerek. Az anyának ekkor esett le, hogy a kocsiban hagyta.
A család teljesen összetört, nem tudják, hogyan történhetett ez a borzalmas tragédia.
Csütörtökön 80 éves korában meghalt Martin Mull színész, aki olyan sorozatokban játszott, mint a Két pasi – meg egy kicsi, a Brooklyn 99 – Nemszázas körzet és Az alelnök.
Mély fájdalommal tudatta a drámai hírt a nagyváradi Szigligeti Színház, mely szerint életének 84. évében elhunyt Dobos Imre színművész.
A ház valóságos zarándokhellyé vált.
A fiatal lány túl alacsonyan repült, amikor dugóhúzóba került, már nem volt ideje visszahúzni a vitorlázót.
A búcsú mindig nehéz, különösen, ha örökre köszönünk el valakitől, és tudjuk, soha többé nem látjuk már egymást. Fischl Mónika szíve megszakadt, amikor megtudta, hogy a kollégája és barátja, Vadász Zsolt váratlanul elhunyt, miután húsevő baktérium támadta meg a szervezetét. Az Operett sztárja szívfacsaró sorokkal köszönt el tőle.
Szívszorítóan emlékezett vissza Diana hercegné halálára Harry.
Hosszan tartó betegség után, 41 évesen hunyt el május 31-én Tompos Kátya, aki nem sokkal a halálhíre előtt jelentette be, hogy egy ideje rákkal küzd. A család, a barátok és a kollégák a mai napig nehezen dolgozzák fel Kátya távozását. Dolhai Attila ezúttal egy közös, soha nem látott fotóval emlékezett a színésznőre.
Kunovics Katinka május elején még arról számolt be, hogy végre összeházasodtak a kedvesével, de azt ő sem sejtette, hogy másfél hónap múlva már egy szomorú hírt fog megosztani. Az énekesnő ugyan nem verte nagy dobra, de szíve gyászba borult, ugyanis elveszítette a szeretett édesanyját. Egy megindító idézettel búcsúztatta őt.
Kunovics Katinka édesanyja elhunyt.
Egy ötéves kislány egy szörnyű balesetben agyhalott lett.
A személyes életének egyik legnagyobb szomorúságát éli meg éppen Peller Károly, miközben a szakmai életének egy csúcspontját is átélhette a napokban. A színész igazi érzelmi hullámvasúton van, miközben múlt hét végén elvesztette egyik jó barátját, Vadász Zsoltot, a főszereplésével játszott Latabárné fia című előadás egy komoly elismerést kapott.
Borzasztó tragédia történt.
A kislány rosszul lett, majd elhunyt. A tragédia után az ikertestvére is kórházba került.
53 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Paul Spencer, művésznevén Dario G tánczenei producer, akinek olyan slágereket köszönhetünk, mint a „Sunchíme” vagy a „Carnaval de Paris”.
Benedek Tibor halálának negyedik évfordulója van ma; a háromszoros olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, a válogatott egykori szövetségi kapitánya maradandót alkotott az élete során, amelyről Curtis is megemlékezett.
Kilencvennyolc éves korában, június 18-án meghalt Bíró András újságíró, szociológus, emberi jogi aktivista.
Bécsi Balázst gazdaként és képviselőként is tisztelték a helyiek, közös gyertyagyújtással emlékeztek rá.
Búvárbalesetben hunyt el.
A 3 éves kisfiú egy balesetben vesztette életét.
Az énekesnő a mai napig házasnak vallja magát, még mindig érzi férje jelenlétét.
Egy balesetben elhunyt Ben Potter, a Comicstorian Youtube-csatorna atyja.
A gyászoló testvér elképesztő öltözékben tűnt fel a nővére gyászszertartásán.
A kislányt szülei, valamint három testvére – akik négy és tíz év közöttiek – gyászolja.