Kegyetlen bűncselekmények Hajdú-Biharban: drogok, erőszak és prostitúció áldozatai a gyermekek – elítélték a banda tagjait

Szeptember 25-én, összehangolt akcióban, öt helyszínen csaptak le Hajdú-Bihar vármegyében a rendőrök egy bűnszervezetre. A banda vezetője egy 27 éves hajdúböszörményi nő volt, aki 12-13 éves lányokat szép szóval magához édesgetett és megpróbálta őket rávenni, hogy férfiakkal szexeljenek. Ezután a banda tagjai kényszerítették a gyerekeket a prostitúcióra, ha ellenálltak akkor elkábították vagy bedrogozták őket.

Zöld játékok: A környezetvédelem tanulása gyerekeknek

Napjaink rohanó, fogyasztásorientált, hihetetlen tempóban digitalizálódó világában egyre kevésbé tudunk az igazán fontos dolgokra koncentrálni, és életünk részévé tenni valódi értékeink megóvását. Különösen igaz ez a gyermekekre, hiszen ők már ebben a különféle kütyükre épülő, tucattermékek tömkelegét kínáló környezetben nőnek fel. Ezért is különösen jelentős időt szakítani arra, hogy megismertessük velük a természet kincseit, és támogassuk őket a környezettudatos gondolkodás elsajátításában.

A Szocializmus Mesefigurái: Emlékeik örökké élnek a gyermekszobákban

Naponta mindössze 5-10 perc jutott nekik a tévében, az esti mesékben, hétvégén legfeljebb fél óra a délelőtti matinéban. Aki lemaradt, csak a bizonytalan ismétlésben reménykedhetett, hiszen a videomagnó még kevesek kiváltsága volt, Mégis, a 70-es, 80-as években minden gyerek tudta, mi újság a Futrinka utcában, mi történt Mazsolával, a malaccal, Mirr Murr kandúrral, vagy Vízipók csodapókkal, esetleg Frakkal, a macskák rémével.

Egységben az erő: Mobiltilalom a 9. évfolyamon ebben a 30 ezres városban

Az angliai Hertfordshire-ben található Hitchin város egyik általános iskolájában a szülők aláírták, hogy a 9. évfolyam végéig nem adnak okostelefont a gyerekeiknek. A William Ranson Általános Iskola emellett arra kérte a város további 25 általános iskoláját, csatlakozzanak hozzájuk, és kérjék meg a szülőket, hogy ők is vegyék el az okostelefonokat a gyerekeik kezéből.