Szívszorító tragédia: Híresség szülés közben elhunyt, újszülöttje életéért küzd
Már nem volt lehetősége találkozni a gyermekével.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Már nem volt lehetősége találkozni a gyermekével.
A nő nagyon megijedt, amikor a halott apja visszaírt neki.
A színésznő 75 éves volt.
Rosszul lett, kórházba szállították, de nem tudták megmenteni az életét.
Az autójában találták meg holtan a színészt egy parkolóban.
A férj teljesen összetört. Amikor belevágtak a kemoterápiába, még élt bennük a remény.
69 éves korában elhunyt Donáth László, evangélikus lelkész és volt országgyűlési képviselő, a Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség parochus emeritusa.
Elhunyt az Alf egykori gyerekszínésze, Benji Gregory.
Rádiós kollégái búcsúztak „mindenes” társuktól. Németh már akkor csinált Szegeden morning showt, amikor még ez a műfaj itthon gyerekcipőben járt.
Szülei, akik harmadik gyermeküket várják, összetörtek.
46 éves korában elhunyt Benji Gregory, akit a legtöbben az Alf című szituációs komédiából ismerhetnek, amelynek a gyereksztárja volt. A férfi az utóbbi időben már nem foglalkozott a showbiznisszel, illetve a színészettel, mégis sokakat megdöbbentett a halálhíre, különösen, mivel rendkívül fiatalon távozott. Mint kiderült, az autójában hunyt el a kutyájával.
Nincs olyan alkalom, amikor az Edda tagjai ne hoznák szóba Hagymát, egykori sofőrjüket. Pataky Attila két évvel ezelőtt veszítette el barátját.
Bunyós Pityut sokkolta a hír, amikor megtudta, hogy elveszítette a legjobb barátját, Petrovics Jánost. Az egykori olimpikon ugyanis július 8-án egy tragikus baleset áldozata lett, amikor az Aqua Hotel épületének bontásában segédkezett. Az 52 éves korában elhunyt sportolóval pár órával a halála előtt még beszélt telefonon a zenész, ezért is érintette gyomrosként, hogy nincs többé.
Vadász Zsolt váratlan halála az egész művészvilágot megrázta. Kollégái megható posztokkal vettek tőle búcsút.
A Bon Jovi frontembere a történtek kapcsán közleményt adott ki.
Régóta húzódó szomszédháború ért véget tragikus módon kedden délután az egyik XIII. kerületi társasházban. A végzetes napon a konfliktus egy bagatell beszólásból indult ki, amit a 70 éves Sz. László nem bírt tovább idegekkel és egy konyhakéssel tett pontot a vita végére. A három emelettel fölötte, egyedül élő Z. László a lépcsőházban vérzett el. A Blikknek szerda délelőtt beszélt a történtekről közös angyalföldi lakásukban a gyilkos élettársa, aki még mindig képtelen felfogni a történteket.
Az ötvenes éveiben járó kerékpárost a a Népfürdő utcai feljárónál gázolták el. Súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Petrovics János ökölvívó tragikus balesetben hunyt el 52 évesen.
Petrovics Jánosra egy térelvélasztó fal téglái borultak rá, az életét már nem sikerült megmenteni. Három magyar bajnoki címmel is büszkélkedhetett, 52 éves volt.
A népszerű színész békében, felesége mellett hunyt el.
Munkahelyi balesetben elhunyt Petrovics János olimpikon ökölvívó. A sportoló bontási munkálatokban vett részt a hévízi Aqua Hotelben, amikor egy fal rádőlt. Mónika, az élettársa szívbemarkoló részleteket mesélt a Borsnak a tragédia körülményeiről.
Kiderült, hogy a 33 éves édesanya gyomorfájdalma valójában rák volt.
Kedden kaptak bejelentést a budapesti rendőrök egy halott nőről Kispesten. A főváros XIX. kerületében délután találtak rá a holttestre. Felmerült a gyanú, hogy idegenkezűség is közrejátszhatott az ügyben, azóta vizsgálat folyik az esettel kapcsolatban.
A sorozatsztár halálának okát nem közölték, de úgy tudni, békésen ment el.
Az orvosok is értetlenül állnak a helyzet előtt.
Az elkövető elhajtott, de a rendőrség a nyomába eredt.
A fiatal nőnek azt mondták, menjen haza és pihenjen. Közben meghalt a kisbabája.
A korábbi olimpikon haláláról a Magyar Ökölvívó Szakszövetség adott hírt.