Édesanyai fájdalom és felháborodás – Berki Krisztián családját megrendítette a sírgyalázás

Berki Krisztián tragikus halála óta eltelt több mint két év, ám az idő cseppet sem enyhítette a szerettei gyászát, melyet nemrég egy ízléstelen tréfa is nehezített: valaki vasalót helyezett a néhai celeb sírjára a Farkasréti temetőben. Berki édesanyja, Mayer Júlia most reagált a történtekre. Az asszony mélységesen megrendült, és nem tud megbocsátani az elkövetőnek, aki ilyen aljas dologgal gyalázta meg egy szem fia nyughelyét.

A rockvilág veszteséget gyászol: Elhunyt Freddie Salem

Rák okozta szövődményekben meghalt Freddie Salem, az Outlaws legendás gitárosa. Salem 1977 és 1983 között volt az Outlaws tagja, és több slágerük megírásában is közreműködött. Ő írta többek között a White Horses és a Long Gone című dalokat is. Halála nagy veszteség a rockvilág számára, hiszen több mint három évtizeden át alkotott zenészként és producerként is.

A bűnös szórakozás: vidám fürdés az áradó Dunában Budapesten

Az áradó Dunában „wellnessezni” szigorúan tilos és életveszélyes, sokan mégis úgy döntöttek, kihasználják az indián nyár adta kellemes hőmérsékletet, kihozva a maximumot az árvízből is. Ez azonban kifejezetten rossz ötlet: amellett, hogy tilos, a folyónak nagy a sodrása, illetve rengeteg szennyező anyagot tartalmaz: uszadékfát, ártereken eldobott műanyagot és a belekerült szennyvizet, így rendkívül fertőzésveszélyes.