A gyilkos kór legyőzte a magyar focilegendát: hatalmas veszteség a sportvilágnak
Fia közölte, hogy 65 évesen elhunyt Ferenczi Attila.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Fia közölte, hogy 65 évesen elhunyt Ferenczi Attila.
A fiatal családja teljesen összetört.
Takarítás közben halt meg.
Az egyik kislányról előkerült az első fotó.
Danny Trejóban komolyan elszabadultak az indulatok a július 4-i felvonuláson. A színész az Amerika születésnapját ünneplő Sunland-Tujunga-i parádén összetűzésbe keveredett, miután a minden bizonnyal méregdrága veterán autóját eltalálta egy vízzel teli töltött lufi. A színész a társaival együtt kiszállt a kocsiból, majd nekifeszültek a „tetteseknek”.
Kényszerleszállást hajtottak végre, miután rosszul lett a repülőn, de sajnos nem tudták megmenteni az életét.
Nem sokkal az esküvője előtt vesztette el egy anya a 19 éves fiát.
Már tizenéves korában felfigyeltek sporttehetségére, ő azonban más utat választott.
Hatalmas sebességgel száguldott a hídon a lopott taxi. Az egész környéket beterítették az ütközés után a törmelékek.
Megdöbbentő információ derült ki az elkövetőről.
Több lövéssel végeztek a sportolóval. Holttestére Pretoria külvárosában, Zandfontein temetőjében találtak rá.
Holtan találták otthonában a sportembert.
Felfoghatatlan tragédia történt a Tiszánál.
A tévés személyiség 42 éves volt.
Mentőhelikopter szállt le hozzá.
Családja mellette volt, amikor elhunyt. Pótolhatatlan űrt hagyott szerettei és rajongói szívében is.
Az édesanyja talált rá holtan az influenzás fiatalra az ágyában. Javíthatatlanul összetört a szíve.
Beteges gondolatait dalszövegbe öntve, rappelve adta elő azon a hangfelvételen, amit a számítógépén találtak a nyomozók az elfogása után N. Tamásnak, aki már régóta fantáziált emberölésekről. A Pécsi Törvényszékre a büntetés-végrehajtási intézet maszkos kommandósai vezették elő a börtönből, a 21 éves, jól fésült fiatalember elegáns öltönyt és szemüveget viselt. Ugyan a hajából már kikoptak a szőke csíkok, a többi vonásában megtartotta azokat a jegyeket, amik a hírhedt amerikai sorozatgyilkosra, Jeffrey Dahmerre emlékeztetik.
Jan és Els óvodás korukban ismerkedtek meg.
Eltévedt és rosszul lett, sokáig senki sem segített rajta.
Az orvosok figyelmetlensége miatt vesztette életét egy ártatlan kislány.
Drámai részletek derültek ki a több életet követelő ütközésről.
Az édesanya bement a szobába megnézni a fiát, hogy hogy van, de már holtan találta az ágyában.
A kislányom mellettem halt meg, de fogalmam sincs, miért!
Pár nap betegeskedés után hunyt el a 16 éves tinédzser
A fiatal nő nagy utazásra készült, mert évek óta nem látta szeretteit.
A bölcsiből hívták, hogy hol van a gyerek. Az anyának ekkor esett le, hogy a kocsiban hagyta.
A Crazy Townból ismert Shifty Shellshock életének utolsó hónapjairól és halálának körülményeiről friss infók láttak napvilágot.
Több mint három évig küzdött hősiesen a rákbetegségével Balogh Edina édesanyja, de a gyilkos kór nem válogat, így végül nem tudott győzedelmeskedni felette. A színésznőnek a mai napig fájó pont az életében, hogy nem tölthetett több időt az anyukájával. A legfrissebb posztjába olyan fotót töltött fel, ahol szinte minden vonása hasonlít az övére.
A család teljesen összetört, nem tudják, hogyan történhetett ez a borzalmas tragédia.