Bridget Jones botrány: Harry Styles és Rami Malek levelet kaptak a készítőktől

A 2001-es sikerfilm negyedik része jövőre kerül a mozikba, miután a 2016-os Bridget Jones babát vár nem zárta le teljesen a történetet. A májusban Londonban megkezdett forgatás körül azonban most botrány alakult ki, mivel a felvételek környékén lakó hírességeket – köztük Harry Stylest és Rami Maleket – is arra kérték, hogy hagyják el otthonaikat, vagy korlátozzák a kint tartózkodásukat. A sztárok nem túlzottan boldogok.

Simon Cowell Netflixes műsora katasztrofális kudarcot vallott az új One Direction keresésében – fotó

Simon Cowell kísérletet tesz arra, hogy megtalálja az új generáció One Directionjét. A fiúbanda keresésére indított nagyszabású projektjének első meghallgatásai Liverpoolban zajlottak július 6-án és 7-én, ám a vártnál jóval kevesebb jelölt érkezett. A szervezők több száz vagy akár ezer résztvevőre is számítottak, de egyelőre bukásként indult a műsor. A következő állomás Dublin lesz, majd augusztus elején Londonban folytatódik a keresés.

Anne Hathaway csalódást okozott új romantikus vígjátékával

Végre megérkezett az év legjobban várt romantikus vígjátéka, az Anna Hathaway főszereplésével készült A rólad alkotott kép (The Idea of You). Az első bemutatók után a kritikusok imádták a filmet, azóta azonban egyre több negatív értékelést kap. Ez pedig nem meglepő, hiszen a 40 éves egyedülálló anya és a huszonéves popsztár szerelmi történetét sajnos Anna Hathaway gyönyörű, sírós szeme és Nicholas Galitzine fiús sármja sem tudta megmenteni a középszerűségtől.

Amikor a színfalak mögül előtűntek: popsztárok híres próbálkozásai a színészi pályán

Akadnak énekesek, akik filmekben is kiváló teljesítményt nyújtanak, másokra inkább csak a nevük miatt építenek a rendezők. Valójában a popsztárok a hangosfilm kezdete óta ott sertepertélnek Hollywood körül, és se szeri, se száma az olyan sztároknak, akik a hangjukkal futottak be, hogy aztán a népszerűségüket és tehetségüket a filmvásznon is kamatoztassák: Elvistől, Frank Sinatrán át Cherig sorolhatnánk a hírességeket, akik mindkét területen szép karriert futottak be. És ez a trend manapság is folytatódik.