Lázár János bejelentette: óriási beruházás érkezik Mohácson

Gigaépítkezésbe kezdenének Mohácsnál: Lázár János bejelentette, hogy végre megépülhet a régóta tervezett mohácsi Duna-híd. A beruházás azonban nem “csak” egy hidat jelent, hanem a hozzá kapcsolódó infrastruktúrát is fejleszteni tervezik. Ennek keretén belül újjáépítik az utat, amely a Duna-hidat és az 51-es utat fogja összekötni, de az M6-ost is összekötnék a hercegszántói határátkelővel, plusz tíz külön projekttel készül a kormányzat a Mohácsi csata 500. évfordulójára.

A Kőröshegyi völgyhíd felújítása hamarabb véget ér, újra járható az út.

Öt nappal a tervezett befejezés előtt elkészül a Kőröshegyi völgyhíd felújítása, szerda délután már vissza is adják a forgalomnak. A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatása szerint a munkálatok során mintegy harminc szakember dolgozott együtt modern eszközökkel. Köztük egy 160 tonnás autódaruval és hidraulikus emelőrendszerrel.

Irány a tengerpart: Pozitív fejlemények a Magyarországról Horvátországba utazók számára

A kormány két – horvát-magyar – határút, valamint egy határhíd megépítésére is felhatalmazást adott. A magyar kormány új építési elképzeléseiről a legújabb Magyar Közlönyben publikáltak részleteket. A tervek szerint Murakeresztúrt továbbá a horvátországi Kotort kötnék össze egy úttal illetve egy híddal. Számos miniszter közbenjárása lesz szükséges, hogy megvalósulhasson az építkezés.